Keresztutak

Március 24-én közel hetven házaspár volt jelen Győrben az első protestáns házashétvége-találkozón. Egyházunkban már három éve, a református egyházban pedig két éve indult el a Házas Hétvége mozgalom. Évente egy közös hétvégét tartanak, amelyet kisebb közösségi összejövetelek követnek. A mostani találkozón olyan párok gyűltek össze, akik már részt vettek a mozgalom egyik alappillérének számító „első hétvégén”…

Milyen is volt elindulni arra a hétvégére? A feleség már nagyon várta, és bízott benne, hogy ott majd jól kipanaszkodhatja magát, a férje és a többiek pedig igazat adnak neki. A férj rendesnek érezhette magát, hiszen engedett feleségének: „Jól van, ha annyira szeretnéd, menjünk el erre a házas valamire.”

Ott vagyok a házas hétvégén. Péntek van. Ülök, és hallgatom az érzéseiket már megfogalmazni képes vezető párokat, akik röviden, tömören, de mérhetetlenül emberien és őszintén beszélnek. Magukról, de valójában rólam. Vagyis rólunk, kettőnkről. Talán elhiszem nekik, hogy Isten nem teremt selejtet. Talán elhiszem, hogy nem csak attól vagyok értékes, amit teszek, amit teljesítek, amit megígérek. A másik felem vágyna rá, hogy önmagamért szerethessen, de alaposan megnehezítem a dolgát.

Ott vagyok a házas hétvégén. Szombat van. Ahogy ott ülünk, és kettesben keressük a kérdésekre adandó válszokat és az elásott kincseket, egyszer csak belép közénk az Isten. Majd megtelünk szerelemmel. Isten persze addig is ott volt, mi meg addig is szerelmesek voltunk. Nagyjából. Kivéve, amikor zsörtölődtünk, amikor nem siettünk annyira haza, amikor mással egyre többet beszélgettünk, illetve amikor az egész házaséletet már nem találtuk annyira izgalmasnak, mint az elején. Vagy amikor már azt is elfelejtettük, hogy ennek izgalmasnak kellene lennie.

Egy házas hétvége vasárnapján már teljesen világos, hogy a jónál is van jobb. Világos, hogy a kánai menyegzőn Jézus a jó bor után hozta a még jobb bort.

Jézus behívható a jó házasságba is, hogy még jobb legyen.

Ittzés Szilvia