Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 13 - Az egyházi muzsika világa

Evangélikusok

Az egyházi muzsika világa

Beszélgetés a Magyar Egyházzenei Társaság most megválasztott evangélikus elnökével

Evangélikus elnököt választott legutóbbi közgyűlésén a Magyar Egyházzenei Társaság. A szervezet új vezetőjét, ifj. Hafenscher Károly lelkészt olvasóink ez idáig elsősorban az Országos Egyházi Iroda igazgatójaként ismerhették. Kinevezése alkalmából ezért először zenei múltjáról kérdeztük őt.

– Gyermekkorom óta része az életemnek a muzsika. Jártam zeneiskolába, elvégeztem a fóti kántorképzőt, és énekeltem a Deák téri gyülekezet énekkarában, a Lutherániában is. Diákként egyszerre több kórus tagja is voltam.

– Úgy tudom, Fóton nemcsak tanult, hanem tanított is.

– Tizenhét évig taníthattam a Kántorképző Intézetben. És mert a zenét és az éneklést a lutheránus egyházi élet elmaradhatatlan részének tartom, magától értődő volt, hogy tovább képezzem magam ezen a számomra fontos területen. Ezért a teológiai stúdiumok után elvégeztem a Zeneakadémia karvezetés szakát, és 1996 óta oktatok is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakán.

– Ennek ismeretében nem meglepő a Magyar Egyházzenei Társasággal való kapcsolata…

– Mivel egyházzenei körökben mozogtam, nemcsak hogy hallottam a társaság létrejöttéről 1992-ben, hanem az is egyértelmű volt számomra, hogy belépjek a csapatba. Ez nem sokkal a szervezet megalakulása után meg is történt.

Az elmúlt években aktívan kivettem a részem az ott folyó munkából. Négy évig tölthettem be az alelnöki tisztet, igyekezvén mindent megtenni a szervezet céljainak megvalósítása – az egyházzenészek és az egyházzene iránt érdeklődők összefogása, valamint a színvonalas egyházi zene megőrzése és továbbfejlesztése – érdekében.

– Miként éli meg, hogy megválasztották a Magyar Egyházzenei Társaság új elnökévé?

– Természetesen örömmel tölt el, és tudom, hogy egyben kihívást és nagy felelősséget is jelent számomra ez a feladat. Ismerve a felekezeti arányokat, természetes volt, hogy az ökumenikus szerveződésű, de katolikus többségű egyházzenei társaságban a római egyház adta az elnököt. Most megtört ez a hagyomány. Az elődök magasra teszik a lécet: két különleges adottságú ember, Dobszay László és Szendrei Janka után lépek az elnökök sorába.

– A társaság vezetőjeként milyen konkrét elképzelésekkel tekint a jövőbe?

– Céljaim között szerepel a szakmai munka még intenzívebbé tétele, az érdekvédelem, valamint az összetartozás tudatának az erősítése. Hazánkban nagyon színvonalas az egyházzenei oktatás mind alap-, mind közép-, mind pedig felsőfokon. Számos jól képzett római katolikus és protestáns egyházzenész van; kérdés, hogy az egyes felekezetek megbecsülik-e ezt a kincset…

Gazdag Zsuzsanna