Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 13 - A nagyhét liturgiája

Cantate

Ünnepeink

A nagyhét liturgiája

E cikkünk a húsvétra való készülést szeretné segíteni azzal, hogy bemutatja a nagyhét liturgiájában rejlő lehetőségeket. Ezek az istentiszteleti formák méltók arra, hogy újra, nagyobb körben is felfedezzük és ünnepeljük őket. (E. Zs.)

Keresztény életünk középpontjában a húsvéti feltámadás misztériuma áll. Ez a legfontosabb és egyben hitünk középpontját adó ünnepünk. Ezt ünnepeljük vasárnapról vasárnapra istentiszteleteinken. Így gondolták ezt a kereszténység első évszázadaiban is. Nem véletlen, hogy a húsvét – és ehhez kapcsolódóan, mintegy előzményként a nagyhét – az első ünnepkör, amelyet a gyülekezetek évről évre megünnepelnek azért, hogy részeseivé váljanak, újra és újra átéljék az eseményeket.

A húsvéti és nagyheti szokások adják egyházi ünnepeink legősibb rétegét több tekintetben is: a liturgiában mint az ünnep lényegét megragadó „forgatókönyvben”; a liturgiát alkotó szövegekben, melyek már nagyrészt az első évszázadokban kialakultak; valamint az ezekhez fűződő dallamokban.

Talán nem véletlen, hogy ezek az ünnepi anyagok és szokások maradtak fenn legtovább a protestáns hagyományban. Ha megvizsgáljuk a legkorábbi protestáns gyűjteményeket, az úgynevezett graduálokat (graduál: magyar nyelvű liturgikus énekek protestáns használatra készített gyűjteménye a 16–17. századból), észrevehetjük, hogy a legfontosabb nagyheti liturgikus tételek mind megőrződtek. Azt pedig, hogy használták őket, az bizonyítja, hogy a graduálok ezen oldalai rongyosra vannak lapozva, legtöbbjüket bejegyzések tarkítják.

Most pedig vegyük sorra ezeket a nagyheti alkalmakat! A lamentációs istentisztelet egy éjszakai imaóra, ahol Jeremiás siralmai hangzanak el díszes, énekelt formában a három „nagynap” – nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat – előestéin. Az eredetileg virrasztó zsolozsma megtartotta jellegzetes tételeit: egy kezdő ének után következik a zsoltározós szakasz, ahol általában a 22. zsoltárt éneklik, mely próféciaként szorosan kötődik a nagyheti eseményekhez. Ezután hangzanak el a „siralmak” a virrasztó zsolozsma három olvasmányaként. Különlegesen drámaivá teszi az alkalmat a templom fényeinek és az oltáron égő tizenöt gyertyának a fokozatos eloltása, majd a teljes sötétségben fölhangzó könyörgés, a „Gyermekek kyriéje” (Kyrie puerorum). A szertartást a Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél kezdetű népének zárja.

A hagyomány szerint az énekelt passió virágvasárnap Máté evangéliuma, nagypénteken János evangéliuma szerint hangzik el. Jézus szenvedésének és keresztre feszítésének történetét éneklik el szerepekre osztva.

A nagyszombat éjszakai virrasztás húsvétvasárnap hajnaláig tart. Ezen az éjszakán Jézus feltámadását és keresztségünket ünnepeljük. Az elmúlt évszázadok keresztényei ezen az éjszakán keresztelték meg a közösségbe lépő új tagokat – akik a keresztelőmedencében megmerítkezve, mintegy az „anyaméhből” kijőve születtek újjá –, és az új élet jelképeként tiszta fehér ruhába bújtatták őket. A virrasztás a teljes sötétségben elhangzó ószövetségi olvasmányokkal kezdődik: a teremtés, a kivonulás, az özönvíz képei sorakoznak föl előttünk. Ezen az éjjelen hangzik el a kereszténység egyik legrégibb, a húsvéti gyertyát megáldó dicsérete, az Exultet. (Sajnos az Exultet magyar protestáns területen nem maradt fenn.) Míg a nagyhét három napján a gyertyák eloltása, a sötétség megteremtése volt a legfontosabb mozzanat, ezen az éjszakán a sötétségből megyünk a világosság felé: a fényt a húsvéti gyertyáról szétosztva ünnepeljük Krisztusban születő új életünket. Ezután kerül sor a keresztelkedésre, valamint a keresztségünkre való emlékezésre is. Ezen a hajnalon ismét szólnak a harangok, ismét felhangzik a teljes böjtben elhagyott halleluja. A virrasztást úrvacsorai közösség zárja.

Graduáljaink még nagyon sok egyéb, a nagyhéthez köthető liturgikus tételt őriznek (antifónák, himnuszok). Érdemes lenne közelebbről megismerni ezeket az anyagokat, mert sok, ünneplésünket megújító lehetőséget adhatnak számunkra. Legyen valóság, ami a virágvasárnapi himnuszban áll: „Dicsőség és dicséret tenéked, megváltó Királyunk, kinek gyermeki szép sereg monda ékes éneket!”

Simon Barbara