Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 13 - A bakonycsernyei evangélikus gyülekezet bemutatása

Kultúrkörök

istentisztelet-közvetítés a rádióban

A bakonycsernyei evangélikus gyülekezet bemutatása

Bakonycsernye a Bakony északkeleti szélén, Veszprém, Komárom és Fejér megye találkozásánál fekszik. A településről szóló első írásos emlék 1341-ből való. Bakonycsernye a Dunántúl török megszállásakor teljesen elpusztult. Egykori területét évszázadokon át puszták és sűrű erdők borították.

1724-ben került a Zichy család birtokába; újbóli benépesítésére („megszállatására”) Nyitra és Trencsén megyéből hívtak telepeseket. A szlovák és magyar nyelvű, főként evangélikus betelepülők vallásszabadságot kaptak.

A Bakonycsernyei Evangélikus Egyházközség 1726-ban alakult meg. Első lelkészük Schwarzwalder Jeremiás volt. A még torony nélküli templomot kétévi munka után, 1786. május 21-én szentelte fel Hrabovszky Sámuel dunántúli szuperintendens.

A települést, így a gyülekezet épületeit 1810–14 között három ízben is jelentős földrengés rongálta meg. A templom az 1816-ban hozzáépített toronnyal együtt nyerte el jelenlegi formáját.

  1. augusztus 16-án tűzvész pusztított a faluban. Száztizennégy család otthonán kívül leégett az iskola, a lelkészlakás mellett pedig kiégett a templom is. Az épületek újjáépítését kölcsönből fedezték.

Az új orgona – a régi orgona megmentett anyagának felhasználásával – 1867-re készült el Sasko mester felvidéki műhelyében. A templom teljes felújítása Povázsay György lelkész fáradhatatlan munkálkodásával 1907-ben fejeződött be. Az oltárt, melyet két angyal vigyáz, szintén ekkor szentelték fel.

A mai bakonycsernyei evangélikus gyülekezet a hozzá tartozó szórványokkal együtt ezerhatszáz lelket számlál. A gyülekezetben harminc esztendő óta folyik énekkari munka; heti több alkalommal, olykor magánházaknál tartják a bibliaórákat. Szépen felújított templomukban a vasárnapi istentiszteleteket átlagosan százhúszan-százötvenen ünneplik.

A 2000-ben alapított Evangélikus Óvodában jelenleg ötven gyermeket nevelnek a környezetszeretetre épülő programjuk alapján.

A gyülekezet tervei között szerepel egy olyan óvoda és ifjúsági központ építése, amely alkalmas az integrált nevelés céljaira (beilleszkedési zavarokkal küzdő gyermekek részére), és méltó környezetben kínálja szolgáltatásait a hagyományőrzéstől kezdve a modern vizuális kultúra elsajátításáig. A tervezett programot pályázati forrásokból és közadakozásból kívánják megvalósítani.

A bakonycsernyei gyülekezet küzdelmes múltjában, megbecsült műemlékeiben és mozgalmas hétköznapjaiban őrzi Isten megtartó szeretetét. Hittel vallja magát a reménység gyülekezetének, mert tudja: a reménység nem szégyenít meg (lásd Róm 5,5).