Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 13 - Szakkollégiumi napló

Kultúrkörök

Szakkollégiumi napló

A Luther Márton Szakkollégium berkeiben immáron hagyomány, hogy március utolsó hétvégéjén megrendezik a tudományos szakkollégiumi konferenciát. A rendezvény egyszerre erőfelmérés, próbatétel, tanulási lehetőség és demonstráció; általa mind a bentlakókat, mind pedig a kívülálló laikus vagy civil érdeklődőket igyekeznek megszólítani.

Az intézmény egyszerre lakóközösség és oktatási intézmény; lakói a közösség tagjaiként és leendő értelmiségiként, szakemberként is igyekeznek a szellem pislákoló örökmécsesével utat mutatni. Ezen útmutatást jelképezi a háromnapos előadás-sorozatot megnyitó főelőadó mindenkori személye. Két évvel ezelőtt Jókai Anna írónő, tavaly a kollégium rektora, ifjabb Fabinyi Tibor, idén pedig Tolcsvay Béla zeneszerző a meghívott előadó.

A tudományos szakkollégiumi konferencia azonban csak egy az intézmény számos programja közül. Az alábbiakban az elmúlt másfél hónap eseményeiről számolunk be röviden.

Az idei vendégek sorát Harmath László pszichológus nyitotta Alvászavarok című előadásával. Felvázolta a normál tudatállapotokat, az alvásfázisokat, valamint ezek torzulásait, jellemző tüneteit (alvajárás, fogcsikorgatás, éjszakai felrettenés és így tovább), valamint a benzodiazepin-receptorra ható altatók függőséget kiváltó hatását, a lényeg azonban nem ez volt. A nem gyógyszeres kezelésekről szólva kifejtette: megfelelő alváshigiénével, rendezett nappali tevékenykedéssel, alvásmegvonással és zeneterápiával is megszüntethető az álmatlanság. Még ha valaki nem is játszik hangszeren, elalvás előtt negyven perc lassú ritmusú komolyzene hallgatása néhány hét alatt meghozza a kívánt eredményt.

Ifj. Harmati Béla, a Deák téri Evangélikus Országos Múzeum igazgatója a beszélgetőest során szót ejtett az egyházi művészetről, életpályájáról, aktuális, az ország valamennyi evangélikus relikviáját feltáró kutatásairól, illetve ezek művészettörténeti vonatkozásairól.

Hajdú B. István „szabadúszó sportriporter” a hallgatók Sport nevű csoportjának szervezésében tartotta meg élménybeszámolóját. Való igaz: bőven volt miről mesélnie. S noha kiderült, hogy – főleg az utazással és az adminisztrációval kapcsolatos örökös kellemetlenségek miatt – a sportriporter élete sem fenékig tejfel, alighanem sok jelenlevő szívesen cserélt volna vele, amikor például az európai futballstadionok összehasonlító esztétikai elemzésébe kezdett, vagy vízilabdázóink athéni aranymeccsét ecsetelte a helyszíni néző szemével…

Legutóbb prof. dr. Csoma Zsigmond, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára (képünkön) mint borlovag és a Magyar Borakadémia tagja tartott előadást a Kárpát-medence szőlő- és borkultúrájáról. Nem győzte hangsúlyozni, hogy a magyar borok világa egyedülálló; erről az alkalom résztvevői maguk is meggyőződhettek, megkóstolván a gyöngyöző dél-alföldi borokat.

Tarr Ádám