EvÉlet - Lelki segély

„Tanyán élünk. Férjem egy közepes gazdaságot vezet. Végigdolgoztam vele az életem, de csontritkulásom miatt ma már nehezen mozgok. Számomra mindig a család volt a legfontosabb, ám a férjem ezt a szent közösséget gyakran bemocskolta: szeretői voltak. Az egyik alkalmazottunk az évek során bizalmas barátnőm lett. Tudta, hogy mennyit szenvedek férjem hűtlenségei miatt. Mégis beállt a sorba; bevallotta, hogy viszonya van a férjemmel. Szinte belebetegszem ebbe az árulásba. Istenhez menekülök, és az írásba temetkezem. Írok, hogy szabaduljak a fájdalomtól. Mit tegyek? Viseljem el békességgel férjem hűtlenségét, és bocsássak meg az árulónak, aki kihasznált és becsapott? Nem tudom megtenni!”

Drága Zsuzsanna! Tizenhat oldalas, fájdalomtól terhes levele Jób panaszait juttatja eszembe: „Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Éjszaka nyilallás van a csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. Nagy erejével megfogja öltözetemet, ruhámnál fogva megragad. Sárba dobott engem, hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz.” (Jób 30,16–19)

Mégis csodálom Önt, mert megpróbáltatott életútja – boldogtalan házasság, tartósan ápolásra szoruló, beteg gyermek, sokszor nehéz anyagi helyzet és az állandó kemény fizikai munka – ellenére olyan szép a lelke! Levelének minden során át- meg átsugárzik a költőiség, az intellektus, a szeretet! Nyilván az Ön által írottak néhány soros összefoglalásából mindez nem derülhet ki, de én tudom. És örülök neki, mert mindez Isten Lelkének a munkája Zsuzsanna életében. Az Istenen csüngő hit gyümölcse. Még akkor is, ha közben megszakad a szív, hogy oly hűtlen volt a társ, akivel örök hűséget fogadtak egymásnak. És árulóvá vált a jó barát, akit bizalmába fogadott.

Tudnia kell, Zsuzsanna, hogy nem lett értéktelen! Nem szabad teret engednie a kisebbrendűségi érzésnek! Egy régi szólás azt tartja, hogy az embernek azt a legnehezebb elviselnie, ha nincs rá szükség. És amikor hűtlenné válik hozzánk valaki, elhagy, becsap minket, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egész világ számára megszűntünk értékesnek lenni, hogy senkinek se kellünk. Míg a férfiak az önbecsülést abból merítik, hogy érzik: tisztelik őket, addig a nők akkor érzik értékesnek magukat, ha szeretik őket. Ezért nagyon nehéz most kedves levélíró testvéremnek elhinnie, hogy igenis értékes ember. Ugyanakkor nőként, a női lélek érzékeny antennáival mégis olyan örömmel fogható: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1b)

Igen, értékes és becses vagyok, nem kell félnem, mert az én Uram megváltott, Krisztusom vére folyt értem a Golgotán. Ő ismer, átölel, megtart. Most is, amikor minden ennyire nehéz. És amikor mindebben megerősödött már Zsuzsanna, amikor beépült lelkébe, hogy bűnös, törékeny ember voltának Krisztus milyen méltóságot adott halálával és feltámadásával, akkor hirtelen megtörténik a felfoghatatlan: máshogy tud nézni hűtlen férjére és áruló barátnőjére. Megbocsátó szeretettel.

A megbocsátás ugyanakkor nem szavaz automatikusan bizalmat is a notórius hűtlenkedőnek, a szeretetünkkel, jóságunkkal, segítségünkkel visszaélőknek. Zsuzsannának nyilvánvalóan hosszú időre lesz szüksége ahhoz, hogy miután férje szakított szeretőjével, vissza is fogadhassa társát. Ehhez szükséges az ő bűnre való rádöbbenése, bűnlátása és persze hűségnyilatkozata is: „Szeretnék most már kéz a kézben veled szembenézni azzal, amit az élet tartogat nekünk!”

Zsuzsanna! Megrendülten olvastam levelében, hogy milyen alázattal, megadással tűrt, és várakozott arra, hogy egy szép napon minden rendbe jöjjön. Ragaszkodjon hűtlen férje bűnbánatos vallomásához! Ez is szükséges ahhoz, hogy visszanyerje önbecsülését. Párjának Isten és ember előtt kell rendeznie azt a sok rosszat, amit elkövetett. Az Ön érte elsírt könnyei mind felkiáltanak az Istenhez! Figyelmeztetni kell őt rá, hogy nem gázolhat át ilyen könnyen az Ön érzelmein, nem hághatja át büntetlenül hűségnyilatkozatát. Ha pedig erre nem hajlandó, kedves levélíró testvéremnek el kell döntenie, hogy hűtlenségei, olykor tettleges durvasága ellenére is kitart-e férje mellett, lemondva saját boldogságáról, vagy új életet kezd, hiszen férje paráznaságát nem muszáj eltűrnie (lásd Mt 5,32).

Tökéletesen érthető, hogy volt barátnője felé akkor sem tud többé bizalmasan megnyílni, ha teljes szívéből megbocsátott neki. Mert nem akar újra sérülni, mert nem lenne képes még egyszer elviselni azt a szívbe markoló fájdalmat, amelyet bizalmasunk árulása vált ki belőlünk.

Kérje az értünk szenvedőt, aki a haláltusáját vívva is megbocsátott pribékjeinek és árulóinak, hogy békítse meg lelkét az Atyával, a fájdalmat okozókkal és saját magával is. Ez elsősorban az Ön érdeke! És kérem, hogy mégiscsak merje felkeresni a lelkészét! Szüksége van arra, hogy segítséget kapjon élete összegubancolódott szálainak kibogozásához. Imatársra és lelki vezetőre van szüksége. Bízzon az Úr gondviselő szeretetében! „Mert letekintett az Úr a szent magasságból, lenézett a mennyből a földre, hogy meghallja a foglyok sóhajtását, és megszabadítsa a halálraítélteket.” (Zsolt 102,20–21)

Hordozó szeretetemre számíthat!

Szőkéné Bakay Beatrix