evél&levél

Az anyanyelvével hivatásszerűen foglalkozó ember számára mindig öröm, ha azt tapasztalja, hogy nyelvtársai érdeklődnek a nyelvi-nyelvhasználati kérdések iránt, hogy fontosnak tartják, miként nyilvánulnak meg szóban és írásban. Ezért is olvastam örömmel Kovács László lelkész úr levelét – még ha nem értek is egyet a benne foglaltakkal. S persze azért is, mert alkalmat ad arra, hogy egy helyesírási kérdésre irányítsuk tisztelt olvasóink figyelmét.

Véghelyi Antal válaszának hasonlóképpen örültem – mert lényegében helyettem is válaszolt. Kétségtelen, hogy amikor a sátán szó írásmódjáról döntünk, a szófajára kell figyelemmel lennünk. Ha pedig a szó – ahogyan bemutatta – általában köznév, akkor helyénvaló kis kezdőbetűvel írni. Ez van egyébként összhangban a különböző magyar nyelvi kézikönyvekkel is, így szerepel a sátán A magyar helyesírás szabályainak szótári részétől a Magyar szókincstárig jó néhány kiadványban; vagyis az új protestáns fordításban olvasható nagybetűs forma számít kevésbé szokásosnak.

Egy-két további megfontolással tudom csak kiegészíteni a rovatvezető által elmondottakat.

Ami az Isten/isten írásmódját mint követhető analógiát illeti, a kettős alak – sátán/Sátán – indokolható lenne a helyesírási szabályzat megfelelő rendelkezésével, így elvi szempontból nincs ellene kifogásom. Viszont való igaz, hogy nehézségeket okozna a gyakorlatban való alkalmazása. Tudniillik a kézirat-előkészítés, -gondozás során minden egyes esetben külön mérlegelni kellene, hogy éppen tulajdonnév-e a szó, vagy sem; és igen valószínű, hogy egyes esetekben az előkészítést végző olvasószerkesztő vagy korrektor – netán a rovatvezető – ítélete ellentmondana a szerzőének. Mármost ki tegyen ilyenkor igazságot…? És miként?

Tovább bonyolítaná a helyzetet, hogy ha a sátán esetében bevezetjük a kettős alakot, akkor – ha következetesek akarunk lenni – így kell(ene) tenni az összes rokon értelmű szavával is: ez esetben hasonlóképpen kis- és nagybetűvel egyaránt írható lenne az ördög, kísértő, gonosz, diabolosz szó is. Érdekes, hogy Kovács László cikkének kéziratában az ördög következetesen kisbetűs. Vajon hogyan magyarázható ez az eltérés? Ha Sátán, akkor Ördög – ez lenne a következetes eljárás.

Más oldalról vizsgálva a dolgot, tegyük föl a kérdést: vajon milyen előnnyel járna, ha az eddigi egységes írásmód helyett a jövőben meg lehetne választani a kezdőbetűt? Illetve: okozott-e zavart, félreértést a kis kezdőbetűs forma? Vajon nem derült-e ki így is egyértelműen lelkész testvérünk írásából, hogy „a Sátánnak Krisztus által is nyomatékosított személyes valóságára” is fölhívta a figyelmet? Nézzük az igehirdetésnek azt a részletét, amelyben a Sátán alakot sátán-ra cseréltük: „Bár a »modern« teológia – különféle lélektani okokra hivatkozva – gyakran tagadja a sátán személyes voltát, mi azonban ragaszkodunk ahhoz, hogy Jézus nem beszélt volna személyes valóságként a sátánról, ha nem az lenne.” Nos: nézetem szerint semmi kétség nem lehet afelől, mit akart itt nyomatékosítani a szerző – nem a nagy kezdőbetű hordozza ugyanis ezt az információt, hanem magának a mondatnak a tartalma.

Azt mondhatom tehát, hogy a kettős – választhatóan kis/nagy kezdőbetűs – alak bevezetése előnnyel nem járna, hátránnyal viszont annál inkább: az eddig egységes írásmód feladása bizonytalanságot szülne, vitatható esetek létrejötte lenne e lépés következménye.

Dobsonyi Sándor, az EvÉlet olvasószerkesztője