Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 16 - Evangélikus köszöntés a pápának

Keresztutak

Evangélikus köszöntés a pápának

Levélben köszöntötte XVI. Benedek pápát születésnapja alkalmából Mark S. Hanson evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) elnöke. Levelében – egyebek mellett – a következőket írja: „Imádkozom azért, hogy Róma püspökeként és a római katolikus egyház fejeként még sok éven át folytatódjék a közös távlatot és a barátságot építő szolgálata.” A pápa április 16-án, hétfőn ünnepelte nyolcvanadik születésnapját.

Mark S. Hanson LVSZ-elnök – aki egyszersmind az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház elnök-püspöki tisztét is betölti – levelében emlékeztet arra, hogy a megigazulásról szóló, történelmi jelentőséggel bíró evangélikus– katolikus Közös nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulójáig már csak két esztendő van hátra. Kifejezi azt a vágyát, hogy a 2009-ben megrendezendő ünnepség „egyrészt vegye figyelembe, milyen nagy jelentőségű ez a nyilatkozat közösségeink számára, másrészt pedig az esemény közeledte sürgesse a közös munka folytatását”.

A Lutheránus Világszövetség elnöke köszönetet mondott XVI. Benedeknek a világszövetség megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából két héttel ezelőtt küldött, gondos megfogalmazású üzenetéért.

Forrás: LWF News