Kultúrkörök

„Ilyen lehet a klausztrofóbia” – mondja a fiatal újságírónő nála néhány évvel idősebb férfi kollégájának, majd így folytatja: „Szeretem a könyveket, de ez még nekem is sok.” Umberto Eco sajtótájékoztatójára várunk, és amíg a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége meg nem érkezik, a krónikás – akit elsősorban a fesztiválon részt vevő keresztény könyvkiadók „feltérképezésével” bíztak meg – az imént hallottakon tűnődik.

Lehet némi igazság abban, hogy a huszonöt országból több száz könyvkiadót és -kereskedőt felvonultató könyvfesztiválra ellátogatóban – különösen, ha először jár a Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű rendezvényeként számon tartott eseményen – első benyomásként valami ilyesmi fogalmazódik meg. Akár a földszintre, akár az első emeletre nyíló bejáraton át lép be a Budapesti Kongresszusi Központ épületébe, rögtön a fesztivál „sűrűjében” találja magát. Jobbról is, balról is szorosan egymáshoz simuló hófehér standok „magasodnak”, a polcokon, a pultokon, az állványokon és az asztalokon több mint negyvenezer könyv – köztük háromszáz új cím – kelleti magát, a standok között kanyargó, időnként meglehetősen szűknek bizonyuló folyosón hihetetlen tömeg hömpölyög. Az ember könnyen úgy érezheti, hogy mindjárt összenyomják őt, és menekülni nem lehet…

A ragyogó tavaszi idő és a Gesztenyéskert zöldellő, piknikezésre és sütkérezésre hívogató pázsitja ellenére április 12. és 15. között közel ötvenötezren tértek be a fesztiválnak 1994-es indulása óta otthont adó komplexumba – vagy ahogyan az ünnepélyes megnyitón Hiller István oktatási és kulturális miniszter fogalmazott, a könyv és az olvasás „időszaki palotájába” –, és a fentebb ecsetelt körülmények láttán sem hőköltek vissza, sőt lelkesen vetették bele magukat a forgatagba. A forgatagba, amely kiváló terep lehetett volna a különféle fogyasztói és vásárlói magatartásformák tanulmányozására, illetve demonstrálására.

Némelyek a megérzéseikre hagyatkoztak, és (látszólag) céltalanul sodródtak a tömeggel, mások viszont a programfüzetet és a térképet mindig a kezük ügyében tartva módszeresen járták végig mind a három szintet. Voltak, akik minden ismertetőt, prospektust, ingyenes tájékoztató kiadványt lelkesen begyűjtöttek, de voltak, akik visszautasították a szórólapokat, inkább egyetlen nagy noteszbe jegyezték fel az őket érdeklő kiadók elérhetőségeit és egyéb adatait.

Az eseményre jó előre készülő látogatók gurulós bőröndöt húztak-vontak maguk után, vagy óriási hátizsákot cipeltek; a kevésbé rutinosak nejlonzacskókkal és papírtasakokkal hadakoztak. Némelyek magányosan járták a központot, mások nagy családi-baráti társaság kíséretében „vonultak fel”. Természetesen szép számmal voltak közöttük irodalommal és könyvkiadással hivatásszerűen foglalkozók, mint ahogy „egyszerű” könyvbarátok is, akik nélkül persze előbbiek is csak félkarú óriások lehetnének.

A rendkívül vegyes közönség minden tagja megtalálhatta a neki tetsző programot. A legtöbb érdeklődőt Umberto Eco vonzotta. Az olasz írót Magyarországon leginkább mint A rózsa neve című regény szerzőjét ismerik, azt viszont már kevesebben tudják róla, hogy tudósként egyebek mellett esztétikával, irodalomtörténettel és szemiotikával (jeltudománnyal) is foglalkozik – nem véletlen tehát, hogy Olaszországban nemes egyszerűséggel „a professzor”-ként emlegetik. Mint ahogyan hazánkban az sem közismert, hogy a „Don’t tax reading!” (Ne adóztassák meg az olvasást!) elnevezésű nemzetközi mozgalom vezetőjeként neki is köszönhető, hogy a könyvkiadásra kirótt általános forgalmi adó mértéke nálunk is öt százalékra mérséklődött. Az idei könyvfesztivál díszvendége a nyitónapon pódiumbeszélgetés keretében mutatkozott be, majd Esterházy Péter méltató szavai után Demszky Gábortól, Budapest főpolgármesterétől vette át a Budapest-nagydíjat, a hétvége során pedig rendületlenül állta a dedikáltatók rohamát.

Lássuk ezek után, hogy a keresztény kiadók miként képviseltették magukat a fesztiválon, a bemutatók, szakmai előadások, gyerekprogramok, fotókiállítások és dedikálások kavalkádjában.

Röpke, reprezentatívnak korántsem nevezhető közvélemény-kutatása során mindössze egy-két olyan embert sikerült megállítania a tudósítónak, aki az „újságíró” és az „Evangélikus Élet” szavak hallatán nem futamodott meg, vagy nem hozakodott elő olyan kifogásokkal, mint például „sietünk”, „elfáradtunk”, „éhesek a gyerekek”, és így tovább. És azok közül is, akik hajlandók voltak végighallgatni a feltett kérdést – „Találkoztak-e a fesztiválon a keresztény kiadókkal, illetve mit gondolnak a jelenlétükről?” –, érdemben csak néhányan válaszoltak.

Egy, a harmincas évei elején járó irodalomkritikusnak és szerkesztőnek rögtön a Reményik-kötet jutott eszébe, és elmondta: fontosnak tartja azt a fajta törekvést, hogy az említett kiadók a lelkiségi irodalom mellett szépirodalmat is megjelentessenek. Egy nyugalmazott egyetemi tanár régóta jól ismeri és figyelemmel kíséri az egyházi kiadók kínálatát; örömmel fedezte fel őket itt a könyvfesztiválon, és nagyon jó ötletnek találta, hogy együtt, egy helyen mutatkoztak be az érdeklődőknek. Mégpedig nagyon is figyelemfelkeltő és jól megközelíthető helyen: a Pátria nevet viselő színházteremben, a díszvendég ország – Kanada – nemzeti standjának közelében, hazánk egyik legnagyobb könyváruházának pódiumával szemben „hívogattak” az egyházi kiadók pavilonjai.

De mely kiadókról is van szó pontosan? Az említett sor egyik végén a Szent István Társulat, másik végén a Harmat Kiadó, a Református Kálvin Kiadó, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány és a Luther Kiadó közös – tekintélyes méretű, tizenhat négyzetméter alapterületű – standja foglalt helyet. (Tegyük ehhez hozzá: az országban több mint félszáz keresztény szellemiségű könyvkiadó létezik…)

Egyházunk Luther Kiadója két évvel ezelőtt vett részt első ízben a fesztiválon; akkor a Kálvin Kiadóval és a bibliatársulattal együtt bérelt helyet, és mutatta be – a Kálvin Kiadóval és a kolozsvári Polis Könyvkiadóval közösen megjelentetett – kétkötetes kiadványát, a Reményik Sándor összes verseit.

Tavaly egyetlen protestáns kiadó sem képviseltette magát a seregszemlén. Mint azt a standon tartózkodók elmondták, akkor olyan rossz feltételeket – méretüket és elhelyezkedésüket tekintve ideálisnak korántsem nevezhető standokat – kínált nekik a fesztivált szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, hogy inkább el sem jöttek. Ezután döntöttek úgy, hogy idén összefognak, és közösen bérelnek helyet.

Idén a hangsúlyt mind a négy kiadó a jelenlétre helyezte. Külön könyvbemutatóval és egyéb programmal egyikük sem készült, jelen lévő munkatársaik azonban szorgalmasan osztogatták a szórólapokat és a prospektusokat, illetve hívták fel az érdeklődők figyelmét a kiadványokra – nemcsak a sajátjaikra, hanem a testvéregyházakéira is.

Antal Gábor, a Harmat Kiadó értékesítési csoportvezetője, Fodor Csaba, a Kálvin Kiadó terjesztési osztályvezetője (egyben a bibliatársulat képviselője) és Blatniczky Gábor, a Luther Kiadó munkatársa egybehangzóan úgy nyilatkozott: a helyszínen „termelt” bevétel szempontjából nyilvánvalóan nem éri meg, hogy ott vannak a könyvfesztiválon. Mégis fontosnak érzik, hogy képviseljék a keresztény értékeket és tanítást – különösen annak fényében, hogy a világi könyvkiadók is egyre nagyobb számban adnak ki vallási tárgyú könyveket, az ezoterikával foglalkozó művek garmadájáról már nem is beszélve –, és persze bíznak abban, hogy ez a befektetés később majd megtérül. Hiszen – ahogy Geszler Anikó, a Kálvin Kiadó kereskedelmi asszisztense fogalmazott – ez a magvetés ideje.

Vitális Judit