Evangélikusok

Sopron óvárosában kószálva, a Széchenyi téren üldögélve vagy bárhol másutt – a köztereken, az épületekben, a házfalakon lévő emléktáblákon – egyaránt tetten érhető a múlt. A régi idők illatát szippanthatja be a látogató akkor is, amikor belép a város patinás iskolája, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) kapuján. Az intézmény az idén ünnepli alapításának 450. évfordulóját.

– Igazgató úr, egy ilyen nagy múltú iskola esetében bizonyára nem lehet könnyű néhány mondatban összefoglalni a kezdeteket, elsőként mégis erre kérem.

– Az evangélikusokból álló városi tanács tagjai főúri patrónusok nélkül, egymaguk szervezték meg az új, protestáns szellemiségű iskolát, elsősorban a városi magisztrátus, a lelkészek és tanítók utánpótlása érdekében. Már az egyházközség létrejötte, 1565 előtt, 1557-ben megépülhetett a líceum elődjének tekinthető új, latin iskola Hummel Kristóf polgármester támogatásával, annak telkén, a mai belváros szélén. Az intézményben az évszázadok során azután számos jó nevű pedagógus tanított, illetve neves diákok jártak ide.

A líceum múltjával egyébként az idei évfordulós ünnepségsorozat jóvoltából bárki közelebbről is megismerkedhet: ősszel iskolatörténeti kiállítás nyílik, jubileumi évkönyvet adunk ki, valamint megjelentetjük egykori igazgatónk, Németh Sámuel e témát érintő tudományos munkáját. Ezenkívül terveink szerint ki-ki kézbe veheti volt diákunk, Gombocz Endre Botanika című könyvét is reprint kiadásban.

– Mit kell tudniuk az iskoláról azoknak a szülőknek, akik most kívánják beíratni ide a gyermeküket? Mit kínál a mai líceum?

– Jelenleg huszonhat osztályunk van, ezeket összesen több mint hétszáz diák látogatja. A távolabb lakóknak száztíz fős kollégium áll rendelkezésére. Az intézményben nyolcosztályos és négyosztályos képzés is zajlik; a magyar mellett mindkettőben van német nemzetiségi tagozat, a négyosztályos gimnáziumban pedig angol és német nyelvi előkészítő osztály is. Iskolánkban továbbá esti tagozaton is meg lehet szerezni az érettségi bizonyítványt. A jövő tanévtől kezdve pedig reménység szerint elkezdődhet a matúra utáni idegenvezetői szakképzés is.

– A szocializmus évtizedeiben nem lehetett könnyű az iskola helyzete, az államosítás vélhetően sokat ártott a Berzsenyinek…

– Az iskola elismertsége a nehéz időkben sem csökkent, mindvégig sikerült megőriznie jó hírnevét. Azok is, akik az úgynevezett „állami időkben”, 1948 és 1991 között jártak ide, érezhették, hogy ez az iskola valamiért más, megvannak a maga hagyományai. Az például, hogy az intézmény negyvenezer kötetes könyvtárát az akkori, marxista igazgató mentette meg az összeköttetései révén, számomra jól mutatja, hogy milyen erős volt – és hadd tegyem hozzá: ma is az – a múlt és a tradíciók tisztelete.

– A régiek megőrzése mellett milyen új hagyományokat igyekszik teremteni az iskola?

– Kezdetektől létező tradíció a deákkúti ballagás, ezt mindössze kétszer tiltották be, a szabadságharc után, 1850-ben, majd a huszadik század ötvenes éveiben. A hatvanas évek második felében újjáéledt ez a szokás. Néhány évtizedes múltjával „újnak” számít az úgynevezett „udvari szerenád”, amikor a végzősök tiszteletére diáktársaik énekelnek, majd háromszor megkondul az iskola harangja. A múlt évtől kezdve pedig a tanévzáró istentisztelet gazdagodott egy szép gesztussal: az első sorokban ülő elsős kisdiákok átadják a helyüket a maturálóknak.

– A jubileumi programokon is érződik, hogy a gimnázium szeretettel várja vissza az öregdiákokat.

– A közösségépítést, az összetartozás érzésének erősítését nagyon lényeges dolognak tartom. Úgy gondolom, hogy szoros emberi kapcsolatok nélkül nem létezhet működő evangélikus oktatási intézmény. Ehhez pedig mindenképp nyitottnak kell lennünk az egyház, azaz a többi evangélikus iskola és a gyülekezetek felé éppúgy, mint a „világra”.

A „régi berzsenyisek” kell, hogy érezzék és tudják, hogy ide tartoznak, az újak számára pedig – a jubileumi ünnepségsorozatnál maradva – fontos, hogy olyan egykori licistákat: lelkészeket, művészeket, sportolókat és tudósokat ismerhessenek meg, akik példát jelenthetnek a számukra. Ők mintegy igazolhatják, hogy a mai bizonytalan világban is léteznek valódi életpályák, vannak olyan emberek, akik rátaláltak a maguk útjára és hivatására, abból élhetnek, amihez értenek, és amit szeretnek.

– Az említett, gyülekezetek felé való nyitottságot bizonyítja, hogy a tanév folyamán tanárok és diákok csoportjai látogatnak el egy-egy egyházközségbe.

– Örülünk a vendégeknek, például annak, ha konfirmandusok látogatnak Sopronba, és lehetőségünk nyílik arra, hogy bemutassuk nekik az iskolát. De természetesnek tartom, hogy nekünk is „mozdulunk” kell, ha azt szeretnénk, hogy a szülők megismerjék a líceumot. Kell, hogy tudjanak róla: szeretettel és örömmel várjuk a tehetséges evangélikus tanulókat, jöjjenek akár a Dunántúlról, akár az ország más részéből. Másrészt ezáltal is szeretném a lelkészekben is tudatosítani, hogy nyugodt szívvel küldhetik hozzánk a gyerekeket, mert tisztában vagyunk a felelősségünkkel, jól tudjuk: az iskola missziói terület, és nekünk élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy elérhetjük azt a korosztályt, amelyet a gyülekezetekben sajnos nem mindig sikerül megszólítani és Krisztushoz vezetni.

Gazdag Zsuzsanna