Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 18 - A keresztény keresztség

Keresztutak

A keresztény keresztség

Magdeburgi nyilatkozat, 2007. április 23.

Jézus Krisztus a mi üdvösségünk. Általa győzte le az Úr a bűnös ember Istentől való eltávolodását (Róm 5,10), hogy Isten gyermekeivé (fiaivá és lányaivá) tegyen bennünket. Krisztus halála és feltámadása titkának részeként a keresztség az újjászületést jelenti Jézus Krisztusban. Aki ezt a szentséget fogadja, és hitben igent mond Isten szeretetére, minden időben és helyen eggyé válik Krisztussal és egyúttal az ő népével is. A keresztények egységének jeleként a keresztség összeköt Jézus Krisztussal, ezen egység fundamentumával. Az egyházról alkotott értelmezések különbségei ellenére köztünk alapvető az egyetértés a keresztséget illetően.

Ezért elismerünk minden – Jézus parancsára az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében végrehajtott, alámerítéssel, illetve a víz öntésével végrehajtott – keresztséget, és örülünk minden embernek, akit megkeresztelnek. A keresztség eme kölcsönös elismerése kifejezése az egység Jézus Krisztusban alapított szövetségének (Ef 4,4–6). Az így végrehajtott keresztelés egyszeri és megismételhetetlen.

A limai dokumentummal valljuk: az egy keresztség Krisztusban „felhívás az egyházakhoz, hogy hidalják át mindazt, ami elválasztja őket egymástól, és közösségüket láthatóan valósítsák meg”. (Az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházalkotmányi Bizottságának konvergencianyilatkozatai, keresztség, Nr. 6.)