Kultúrkörök

„Ha valakinek közületek…” Az evangéliumi pásztor otthagyja nyáját, a kilencvenkilenc törvénytartó juhot, hogy megkeresse az egy elveszettet. Az asszony lámpást gyújt, kisöpri a házat, nem nyugszik, míg meg nem leli az elgurult drahmát. De mi történik, ha nem egy bárány, nem egy pénzdarab vész el, ha a százból kilencvenkilencet, a tízből kilencet kell keresni? „Ha semmibe veszik végzéseidet, mit tehet akkor az igaz?” – kérdezi megdöbbenve a zsoltáros (10,3). Mit tegyen, ha látja, hogy az otthon maradottak hűsége is megkísértett hűség, hogy őket sem könnyű megszólítani?

Talán ma már nem is az elveszett bárányt, az elgurult pénzdarabot keressük, hanem a szavakat, amelyekkel utolérhetnénk egymást. Mert „a néma Gonosz kölcsönkérte a jóság nyelvét, s lármává degradálta” – ahogyan W. H. Auden írja.

Fabiny Tamásnak sikerült meglelnie, megteremtenie azt a nyelvet – a szent és a profán határmezsgyéjén –, amelyen ma is hitelesen szólhat ember és Isten találkozásának legmélyebb titkairól. Meditációi, imádságai a próza és a vers, az áhítat és a köznapiság lehetőségeit érintik. Amikor fájó vagy szent pontokhoz jutnak, a liturgia vagy a huszadik századi magyar líra emelkedett sorait idézik.

A kis kötet első kiadása hat éve jelent meg: gyorsan elfogyott, és nagyon jó visszhangja volt. Ez a második kiadás néhány darabbal bővült, gazdagodtak a témái is. A világban tájékozódó ember hétköznapi tapasztalatain és a lelkipásztor személyes emlékein túl a legutóbbi évek nagy katasztrófáira is rányit, már-már az apokaliptika hangján.

Életismeret, a Biblia világában való otthonosság, egy apa felelősségtudata és ámulata, a média modern lehetőségeinek, „nyelvének” ismerete, az imádságban érett lelki ember s az Isten egyházát felelősen szolgáló pásztor szerető figyelme az a talaj, amelyből ezek az írások kisarjadtak. Hiszem: örömet, áldást visznek mindenkihez, aki olvassa őket.

Jelenits István