A hét témája

Engem anyu meg apu vártak, szerettek engem, amikor anyukám hasában voltam, akkor is! És ez olyan jó, mert tudom, hogy ha szeretik az embert, akkor nem számít, hogy szép vagy csúnya, okos vagy buta, bátor vagy félénk, nagyképű vagy inkább szerény, mert attól még (tán titokban) tudja, hogy a szülei mindig szeretni fogják! Ugye, te is így érzed?

Én az anyukámra szeretnék hasonlítani, mert őneki első a család, és csak másodszor gondol saját magára. Én olyan férjet szeretnék, mint apa, mert ő nagyon szereti a gyerekeit és a feleségét, és mindig törekszik rá, hogy jól érezzék magukat mellette. És nem minden szülő ilyen ám!!!

Az is olyan jó, hogy nem sokáig veszekednek. Anya mondta:

– Amikor apuval veszekszünk, akkor is biztos ám, hogy este kibékülünk!

– De hogyan szoktatok kibékülni? – kérdeztem én.

– Hát… Úgy, hogy este lefekszünk az ágyunk két végébe, elfordulunk egymástól, és gondolkodunk. Aztán valamelyikünk odamegy a másikhoz, és bocsánatot kér, és a másik is bocsánatot kér. Így szoktunk kibékülni.

És nem minden anyuka és apuka ilyen kedves ám!

Anyuékkal szeretek kirándulni is, mert ők mindig megmutatják a legszebb dolgokat, és nem engedik, hogy rosszat csináljunk, mert ők előre tudják, hogy az rossz lenne. Szeretek velük utazni, mert utazás közben mindent el lehet mondani, amit szeretnénk, és tanácsokat is tudnak adni, ezért is jó anyuékkal utazni.

Anyuék mindig megértenek, segítenek, hogyha valami rosszul megy, és megvédenek attól, aki bánt, és megvigasztalnak, ha valami bajom van. És velem együtt örülnek, hogyha valami jól sikerült, és mindig azt mondják, hogy nagyon-nagyon szeretnek, mert én az ő kislányuk vagyok. És ez nagyon jó.

Én tudom, hogy anyuék szeretnek engem. És én is nagyon szeretem a szüleimet, néha talán még Istennél is jobban.

Füller Noémi (Tengelic)