Keresztutak

Krakkóba varázsolta Groó Diána filmrendező a budapesti és a debreceni egyetemi gyülekezet hétvégéjének résztvevőit szombat délután Balatonszárszón. A rendkívül színes programú együttlét második napján a fiatalok közösen nézték meg a Csoda Krakkóban című filmet, majd Groó Diána és dr. Schmelovszky Ágoston vallásfilozófus, pszichológus beszélgetett velük a mécsesfénnyel bevilágított teaházban.

Hogy mi minden úszott be a krakkói csodasorozat vetítése alatt a szárszói konferenciaterem kivetítőjére? Egy magyar lány és egy lengyel fiú közt finoman bontakozó szerelem, egy varázslatot őrző könyv, a múltat megidézni képes Lewi rabbi és egy ősi zsidó pörgettyűjáték, a trenderli. Eközben klezmerzene szólt sírva-nevetve, hol melankolikusan, hol lüktetően.

Groó Diána arról mesélt, hogy a csodában hinni létszükséglet, hogy a felgyorsult világban élő embernek menedéket jelent a misztériumba való kapaszkodás. Filmjével többek közt arról szeretne tanúskodni, hogy meg lehet, meg kell tudni állni, alkalmat adni lelkünknek a szemlélődésre. Észrevenni az utcán a kockaköveket, elámulni egy vándorcirkuszon, végigsimítani ujjunkat egy elsárgult könyv lapjain…

Az önéletrajzi ihletésű film vezérfonala a gyökerek felkutatása. A rendező elmondta, hogy egy hajtásnak képzeli az életét azon a fán, amelyet az ősei alkotnak, ebből következően múltjának, ősei történetének megértése elemi részét képezi az ő jelenbeli létezésének. Ugyanakkor a film záróakkordja mégis előremutat: a jövőt kell keresni – nyertes az lesz, aki a jelenből keres társat a jövőjéhez, és nem ragaszkodik görcsösen a múlt alakjaihoz. Az emlékek lenyomata, előttünk járt szeretteink és történelmük úgyis örökre meghatározzák azt, hogy kik vagyunk, és ki válhat belőlünk.

A rendezőnő dédapja sohasem tért vissza Auschwitzból, csupán naplója maradt fenn egy „recepttel”, amely leírja, miként kell ólomból trenderlit önteni. Ez a pörgettyűjáték formájában fennmaradt üzenet mégis örökre Jeruzsálemre emlékezteti az utódokat, arra, hogy annak idején nagy csoda történt ott.

Az első este programja is kellőképpen megmozgatta a résztvevők agytekervényeit. Dr. Aczél Petra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa Vallási szimbólumok a reklámokban címmel tartott előadást. Megállapította, hogy a magyarországi egyházak – bár reklámjaikhoz névleg kikérik szakemberek tanácsát – a végeredményt mégis úgy hozzák létre, hogy az a reklámszakma alapvető követelményeinek sem felel meg. Plakátjaik, reklámjaik nem szólítják meg a kívülállókat, a nem keresztény közegben szocializálódott emberek nem értik őket.

Pedig a reklám segíthet abban, hogy valaki egyáltalán átlépje a templom küszöbét, és elindulhasson azon az ösvényen, amely egyszer talán a Jézussal való személyes találkozáshoz vezet. S ha a 21. században valakit az indít el a kereszténység felé, hogy egy óriásplakát Che Guevarához hasonlítja Krisztust (vagy Krisztushoz hasonlítja Che Guevarát), akkor – bármilyen felhördülést váltott is ki ez az angol óriásplakát – ki vesse az ötletgazdára az első követ?

A vasárnap délelőtti multimédiás záró istentiszteletet Gáncs Tamás tartotta, és – Körmendy Petra vezetésével – az ÉgÍgérő gospelkórus énekelt, vérpezsdítő zenei kísérettel. Az istentiszteletet olyan progresszív liturgiai elemek gazdagították, mint filmrészlet a Brian életéből, U2- és Peter Gabriel-dalbetétek, továbbá egy szimbolikus cselekedet végrehajtása: mindenki kapott egy-egy kavicsot, amely egyrészt a mások megkövezésére irányuló szándékot jelképezte, másrészt azokat az egyéni terheket, amelyeket mindenki letehet a megbocsátó és felemelő Isten elé. (Ezeket később mindenki elhelyezhette az oltárra.)

A prédikáció alapját a házasságtörő asszony története adta, mely a feltámadás, újrakezdés lehetőségét hirdeti. „Ha nincs megbocsátás a házasságtörő asszonynak, akkor a kereszténység egy anakronisztikus, moralizáló, életellenes, törvénykező vallás lesz. Olyan, ahol mindenki kezében ott a kő, és csak arra vár, hogy végre megkövezhessen vele valakit, aki éppen más vallású, más felekezetű, más pártra szavaz, más színű a bőre, vagy éppen más a szexuális beállítottsága.” Mekkora torony épülhetne az ítélkezés köveiből! A lelkész továbbá Mark Twaint idézte: „A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.” „Mert az élet határhelyzeteiben vagy szeret az ember, vagy téved. Ilyenkor vagy szelíd az ember, vagy becsapja önmagát. Vagy megbocsát, vagy ítélkezik. Vagy lerakja a köveket a kezéből, vagy cipeli egy életen át. Jézus egyértelműen a szelídség, a megbocsátás, az újrakezdés és a kő lerakása mellé tette le a voksát. És nemcsak a voksát. Az életét is.”

A hétvégét Barthel-Rúzsa Zsolt és Körmendy Petra fél- és egyharmad állású budapesti egyetemi lelkész, illetve Gáncs Tamás debreceni egyetemi lelkész közösen szervezte. Hogy csoda történt-e Balatonszárszón, az titok – minden egyes résztvevő szíve külön-külön őrzi. Mindenesetre megadatott nekik a lehetőség, hogy a „varázslat” részévé váljanak, hogy felnyíljon szemük az őket naponta körülvevő ajándékokra, s hogy ráérezzenek annak a hős „szabadságharcosnak” a ma is élő és ható szelídségére, aki belehalt abba, hogy az emberek még ma is görcsösen szorongatják köveiket.

Frenyó Anna

Regionális hozzárendelés: Balatonszárszói Evangélikus Leányegyház