Keresztutak

Kikötni jó!… E rövid megállapítás gyülekezetünk honlapjának mottója. Eddig is szerettem ezt a köszöntést, ám az április 28–29-i hétvégén új tartalommal töltődött fel számomra e felkiáltójeles igazság. Ugyanis a horvátországi Rijeka partjainál kötött ki az Operation Mobilization elnevezésű nemzetközi missziói szervezet egyik hajója, a Logos II. Hazánkból mintegy nyolcvanfős csoport kelt útra – köztük nyolcan a nagytarcsa–péceli evangélikus gyülekezetből –, hogy ki-ki személyesen láthassa-hallhassa-érzékelhesse a hajómisszió mibenlétét, és találkozhasson a másfél éve a hajón szolgáló Csernus Zsolttal, Ilonával és gyermekeikkel.

Más tengerjárók eseménynaplójában maga az út számít akciónak, a kikötők csupán utas- és rakománycsere helyszínei. Éppen fordítva van ez a Logos és társhajója, a Doulos életében: az út kényszerű és szükséges felkészülés a nagy akcióra: a kikötésre. Mert kikötni jó!

Az ötvennégy nemzetből elhívott csaknem kétszáz fős keresztény legénység szolgálatának csúcsai azok a napok, amikor a hajó a kikötőhöz simul, és a csapat „bevetéshez” készülődik. Mit jelent a bevetés? Semmiképpen nem erőszakos evangélizációt, sokkal inkább ötletes-találékony felmutatását Isten szeretetének.

A hajón könyvesbolt, kávézó működik, konferenciatermek állnak rendelkezésre. A hajóhíd forgalma kétirányú: a nyitottabb, bátrabb helybéliek meglátogathatták a meghirdetett alkalmakat. Ugyanakkor a csapattagok elébe mennek azoknak a helyieknek, akik csak távolról – vagy egyáltalán nem – érdeklődnek. Ők sem „ússzák meg szárazon”, vagyis könyv, traktátus és pár kedves szó nélkül.

A hajómisszió életre hívása óta maga a misszió Ura gondoskodott arról, hogy mindig legyenek önkéntes jelentkezők a hajós élet minden területére kapitánytól hegesztőig, orvostól, teológiai tanártól szakácsig. Ez valóságos csoda, hiszen két év a szolgálati idő; a meghosszabbítására nincs lehetőség akkor sem, ha az utánpótlásra az adott időszakban nincs jelentkező. Valóságos, imaéletet kondícióban tartó Istenre utaltság ez.

A rakomány mérhető része félmilliós könyvkészletből (részben az adott célország nyelvére fordítva!) és segélyszállítmányokból áll. A mérhetetlen rakomány neve pedig: Knowledge-Help-Hope, vagyis ismeret-segítség-remény. Az Isten ismeretének szóbeli vagy nyomtatott átadásán túl a misszió részét képezi a gyakorlati segítség, például természeti katasztrófa sújtotta partvidékek lakosainak segítése romeltakarítással, az újjáépítésben való részvétellel. A reménység továbbadására árvaházak, kórházak látogatásának alkalmával kerül sor.

A világ óceánjait jelenleg az említett két missziós hajó szeli. (A Logos I. 1988-ban Chile partjainál zátonyra futott, és elsüllyedt; lásd ApCsel 27,22.) De éppen egy horvátországi üzemben készülődik a vízre bocsátásra a Logos Hope, a harmadik, az eddigieknél nagyobb, összetettebb szolgálatra alkalmas eszköz.

Legyünk hálásak a hajómisszió feltalálójának, Nóé bárkája építtetőjének, a hajóból tanító Úrnak azért, hogy minden módon keresi az elrejtett, alig megközelíthető népeket! Valamint hála illeti őt azért is, ha minket már megtalált, és kiköthettünk, lehorgonyozhattunk nála, nem keresve tovább vad és szeszélyes vizeket. Mert kikötni – nagyon jó!

Bálint Gyöngyi