Egyházunk egy-két hete
A diakónia szárnya alatt
Amint már korábban hírt adtunk róla, a lelkészlakást és a gyülekezeti termet befogadó új komplexum épült, így lehetővé vált, hogy a korábbi parókia és konventterem helyén újabb szobákat alakítsanak ki.
Az idei év elején kezdődött el a szeretetotthon bővítése. Eddig huszonegy idős ember befogadására volt lehetőségük; egyágyas szobák álltak a lakók rendelkezésére. Az intézmény mára nyolc szobával bővült, amelyek nagy része egyágyas, de két darab kétágyas szobát is kialakítottak házaspárok vagy testvérpárok részére. Lehetőségük nyílt arra is, hogy orvosi szobát hozzanak létre, valamint – a régi konventterem átalakításával – egy kápolnát és közösségi helyiséget is berendeztek.
Május 17-én, mennybemenetel ünnepén – Rostáné Piri Magda esperesnek és Baranyay Csaba helyi lelkésznek a liturgiában való közreműködésével – családias istentisztelet keretében került sor a szeretetotthon új szárnyának felszentelésére Ittzés János szolgálatával (képünkön).
A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke – aki korábban, a szeretetotthon megálmodása idején a kőszegi gyülekezet lelkésze volt – Mk 16,14–20 alapján tartott igehirdetésében elmondta: mennybemenetel ünnepén azt ünnepeljük, hogy Isten hazaengedte Jézust a mennybe, mert elvégezte szolgálatát. Nem hátrált meg. Jézus a bűneink ellenére minket is felhasznál országa építésére. Bár fizikailag nem érhető el, mégis valóságosan jelen van közöttünk – a rászorulókban.
M. Gy.
Regionális hozzárendelés: K?szegi Evangélikus Egyházközség