Evangélikusok
„Hálás vagyok, hogy nem én vagyok ítélőbírája…”
„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2Tim 4,7)
Igen tisztelt Képviselő-testületi Közgyűlés! Tisztelt Elnökség!
Káldy Zoltán püspök úr húsz éve halt meg. Mivel 1958-tól 1987-ig munkatársa lehettem mind a Deák téren, mind közegyházunk külügyi munkájában, kötelességemnek tartom, hogy megemlékezzem róla, dr. Reuss Andráshoz hasonlóan, aki ez évi Evangélikus naptárunkban mértéktartó, bölcs cikket írt róla.
Káldy Zoltánt jó igehirdetőnek ismertem meg, aki pécsi lelkész korában, majd országos hírű evangelizátorként, végül huszonnyolc éven át Deák téri gyülekezetünkben nagyon jól, megtérésre hívóan, biblikusan, mai nyelven hirdette az igét, hangsúllyal a vigasztaló evangéliumra, nagy gyülekezet számára. Minden magyarországi evangélikus gyülekezetnek őszintén kívánnám, hogy templomuk úgy teljen meg hívekkel, mint Káldy Zoltán idejében. (Az idézett mottóverset egy óév esti prédikációjában mondta felejthetetlen személyes hangon.)
Őt a Biblia jó ismerőjének tartottam, különösen az Újszövetségben volt járatos, könyvet írt az Újszövetség bevezetéséhez (Ordass püspök úr kiadásában).
Hallatlanul szorgalmas, naponta átlagosan 10-14 órát dolgozó evangélikus lelkész volt.
Pasztorális szolgálatát jól végző lelkipásztornak ismertem őt, aki különösen pécsi gyülekezetében, városban és szórványban, egyházmegyéjében esperesként látogatta a reá bízottakat. Schweitzer József főrabbi úr, valahányszor találkozom vele, nagy megbecsüléssel szól róla, mint akivel egy városban szolgáltak évtizedeken keresztül.
Egyszerű, étellel és itallal mérsékletesen élő lelkésznek láttam mindvégig. Puritánsága megmutatkozott többek között abban, ahogy a püspöki hivatalban nagyon szerényen étkezett napközben.
Családját szerető gyermeket láttam meg benne, ahogy édesanyját tisztelte, korán elhunyt édesapját becsülte, testvérét nagyra tartotta.
Imádkozó embernek ismerhettem meg. Két imádságoskönyvemet (Ma így imádkozzatok, Imádkozzunk együtt Lutherrel) nemcsak siettette sajtóosztályunk kiadásában, hanem maga is használta. Nemcsak édesanyja imádkozott érte, hanem ő is imádkozott másokért, amikor tudott.
Nemzetközi egyházi szolgálatunkban sokszor segíthettem neki. Gyakori tolmácsként, nemzetközi, határon kívüli szolgálatában, az 1984-es világgyűlés előkészítésében, egyházi diplomáciánk világraszóló munkájában. Minderről írásbeli bizonyítékaim vannak, különböző országokból nem felejtette megköszönni szolgálatomat.
Hálás vagyok, hogy nem én vagyok ítélőbírája, hiszen csekélység nekünk, bűnös embereknek szolgatársainkat megítélni, mert „aki minket megítél, az Úr az” – tanulhatjuk Pál apostoltól, akit például a korinthusi gyülekezetben sokan ítélgettek, apostoltársai is emlegették egyházüldöző voltát, de ő ezért bátran hirdette az evangéliumot Kis-Ázsiában és Európában egyaránt (1Kor 4, 1Kor 5 olvasandó!). Hálát adok Istennek mindazért, amit egyházvezető szolgatársaimban ajándékként nyertem, elfelejtem a véleménykülönbségeket, szóváltásokat, de nem akarom elfelejteni, amire az apostol int: „Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről” (103. zsoltár; Károli-fordítás). Halála évfordulóján így gondolok Káldy Zoltán szolgálatára itt a Deák téren, országszerte és világviszonylatban.
Tisztelettel és áldáskívánással:
Dr. Hafenscher Károly ny. Deák téri lelkész