Keresztény szemmel

Brrr, milyen hideg a víz! Pedig milyen szépen sütött a nap még tegnap… Tele volt a koronám madarakkal – építették fészküket, termésemet szedegették, vagy csak daloltak, daloltak, de milyen gyönyörűen! Hangyák masíroztak a törzsemen szabályos menetoszlopokban; van, amelyik a leveleim részeiért jön, és van, amelyik a levéltetveket feji meg – hihetetlenül szorgalmas kis fickók, nagyon bírom őket! Lám, őket is bajba sodorja az eső, nem tudnak munkálkodni, nem látok egyet sem. Hiányoznak! Talán vissza sem jönnek?

Tegnap gyerekek is voltak körülöttem, hozták őket a szüleik kirándulni. Hohó, micsoda rajcsúr volt itt! Labdáztak, futkároztak körülöttem, feküdtek a fűben, az ügyesebbje még rám is felmászott – kellemesen csiklandoztak. Ma nincs senki. Esik.

És olyan nyálkásnak tűnik minden. Szép tiszta kérgemen, leveleimen most poros víz fut le. Ugyan kinek lenne kedve akár csak megérinteni is?

Na, most már a szél is fúj. Amúgy szeretem, de most becsapja az esőcseppeket a legrejtettebb zugokba is, még a biztonságos odúim is beáznak. Borzasztó! Egyre erősebb a szél, már az ágaimat cibálja. Hé, ez már fáj! És csak ver, ver az eső.

Elég volt! Utálom az esőt! Bárcsak sose lenne! Nem kell! Szűnjön meg, takarodjon, soha ne is lássam!

Ez meg mi? Ni, egy madárka! Itt bújik az ágaim között. Mit keresel itt ilyen szörnyű időben, mikor mindenki elhagyott engem, úgy tönkretett az eső? Menedéket? Épp nálam? Ezekhez a lucskos ágakhoz bújva? Na jó, ha biztonságban érzed magad itt nálam, maradj csak.

Az a két ember meg mit csinál az esőben? Engem bámulnak messziről. A szél elhoz néhány szófoszlányt tőlük: csodálják, ahogy ágaim hajladoznak, csodálják az ezüstösen csillogó vizes leveleimet. Megbolondultak ezek? Nem félnek az esőtől? Nem látják, mit tett velem is? Na, úgy látom, most már nekik is sok volt, elindulnak. De nézd csak, idejönnek hozzám, s letelepednek a törzsem mellett. Innen nézik tovább az esőt.

Vége! Végre vége, elállt!

Lám, itt is vannak a madaraim! Mit mondasz? Hogy milyen szép lettem? Mitől? Hogy az eső milyen szépen megmosott? Na ne viccelj, komolyan ezt gondolod?

A szorgos, praktikus hangyák nem mondanak majd ilyen szentimentális butaságot. Ugye, barátom, te nem esel hasra „eső mosta szépségem” előtt? Mit gondolsz erről a szörnyű esőről? Hogy kicsit már dühösek voltatok, mert túl porosak voltak a leveleim, s a kérgemen is alig tudtatok feljönni a piszoktól? És hogy jobb a levelek íze is?

A gyerekek! Jönnek újra játszani. Pajtás, most nem tudsz rám mászni, vizes, csúszós a törzsem; mit fogtok játszani nélkülem? Az ördögfajzatok, hát nem kitaláltak valamit? Meglepetésként egymás nyakába rázzák a vizet az ágaimról.

Nem is rossz, hogy így megmozgatnak! Mennyivel könnyebben érzem most valahogy magam! A leveleim sokkal jobban lélegeznek; tényleg, tisztábbak is, igaza van a hangyának. És… és áramlik valami bennem, jön az éltető nedvesség, víz, tápanyagok – szinte újjáéledek! Tegnapig a nagy nyüzsgésben nem is vettem észre, milyen száraz és szomjas voltam! Hiszen már majd elszáradtam!

Még jönnek madarak. Igaz, az új madárka ígérte, hogy szól a barátainak is rólam. Ez mind az esőtől?

Jöjj, eső, mielőbb! Jöjj minél többször! Moss át tetőtől talpig, kívül-belül!

Meghallgatta és lejegyezte: Bárdossy Tamás