Keresztény szemmel

„A döntésben tükröződhet egyházképünk” – írja az Üllői úti székház jövőjével foglalkozó írás szerzője (Jövőtervezés és felelős gondolkodás – Egyházunk központjáról fog dönteni a zsinat, EvÉlet, február 11-i szám), hangsúlyozva: méltatlan, hogy pincében legyen egy gyülekezeti terem, és az, hogy néhány összenyitott lakás neveztessék szeretetotthonnak, nem is beszélve a „láthatatlan” templomról…

Nehéz elfelejteni a józsefvárosi gyülekezet lelkészének arcát, amikor nemrég megmutatott nekem egy levelet. Ebben pár éve arra kérte esperesét, püspökét és elnök-püspökét, hogy tájékoztassák az Üllői úti székházzal kapcsolatos tervekről. Nem válaszoltak.

A csend nehezen értelmezhető kommunikációs forma. Mindenki kitöltheti valamivel, vagy azt gondolhatja, hogy minden rendben van, de esetleg mindent félre is érthet. A csend egy bizonyos határon túl megalázó. Az évekkel ezelőtt feltett kérdés meg nem válaszolásának csöndje is az. Mindeközben egyházképünk „tükröződik”. Folyamatosan. És az imázsra nagy gondot kell fordítani, hiszen – miként ez a témában többször és több helyen elhangzott – „olyan templom kellene, ami látszik”. Csakhogy e „láthatatlan” templom imázsa vállalhatóbb, mint… azoknak az embereknek a „csöndje”, akik ezt méltatlannak tartják.

„A döntésben tükröződhet egyházképünk is: épületekben gondolkodunk, azokhoz ragaszkodunk, vagy a szolgálatunknak keresünk egyszerű, méltó formát, amely egyházunk imázsát a világ számára is jelzi” – zárul a már idézett újságcikk.

Hát igen, a méltó forma megtalálása fontos, de nem elég. Sőt felesleges, ha nincs méltó tartalom, ami kitöltse, és értelmet adjon a formának. Ez kezdődhet az ember emberszámba vételével. De úgy látszik, ez még sokakban hiányosság, és az ilyen hiányosságokkal küszködő ember (vagy egyház) jobb, ha nem épít a világ számára is látható templomot.

Gombkötő Beáta