Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 23 - „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!”

Egyházunk egy-két hete

„Szolgáljatok az Úrnak örömmel!”

Országos Fébé-nap Budahegyvidéken

Kedves idős diakonissza testvér köszöntötte mindazokat, akik június 2-án a budahegyvidéki evangélikus templomba érkeztek. A belépők egy-egy igés lapot is átvehettek tőle „üdvözlésképpen” az első országos Fébé-napon. A krónikás ajándékba kapott szentírási verse így szólt: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” (Zsolt 100,2) Erről a szolgálatról tanúskodott a nap minden programja: az igehirdetés és az előadások éppúgy, mint a könyvbemutatók és a filmvetítés.

Az első országos Fébé-napot kettős céllal szervezték meg: mindenekelőtt lehetőséget kívántak nyújtani az egyesület több mint kétszáz, az ország minden részén élő támogató – azaz a szervezetért imádkozó és azt lehetőségei szerint anyagilag is segítő – tagjának arra, hogy személyesen is találkozzanak egymással. Másrészt egyházunknak a budapesti anyaházban élő tizenkét diakonisszája, valamint munkatársaik az érdeklődőknek kívántak bepillantást engedni a Fébé ma is szerteágazó munkájába, megismertetve őket az úgynevezett „diakonissza lelkülettel”, amelyet e sorok írójának kérésére a főnök asszony, Taschner Erzsébet így határozott meg: „Alázattal mindenkor az Úr akaratát és a másik embert helyezni önmagunk elé.”

Erről az odafordulásról szólt a nyitó istentiszteleten igét hirdető Ittzés János is. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke 1Jn 5,4–5 alapján tartott szószéki beszédében hangsúlyozta, hogy csak az élő Jézus Krisztusba vetett hit tarthatja meg az életünket. Ilyen hit volt a sajátja az egyesület névadójának, a bibliai Fébének is. Róla id. dr. Fabiny Tibor tartott előadást. Hittudományi egyetemünk nyugalmazott egyháztörténész-profeszszora Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 16,1–2 verséből kiindulva tekintette át, hogyan él tovább az első diakonissza szolgálata hazánkban és a világban.

Az Evangélikus Diakonissza Egyesület 1924-től egészen az 1951. évi feloszlatásáig kiemelten foglalkozott betegek ápolásával. Nem véletlen tehát, hogy a diakonisszák – úgyszólván azóta, hogy 1990-ben hivatalosan is „újjászerveződtek” – szorgalmazzák evangélikus egészségügyi intézmény(ek) létesítését. Országos napjukon most dr. Cserháti Pétert kérték meg arra, hogy számoljon be a tervezett evangélikus kórház ügyének állásáról. Az Országos Baleseti Intézet traumatológusa az előadásának címében feltett kérdésre – Lesz-e evangélikus kórház? – egy másik kérdéssel „felelt”: „Lesz-e magyar egészségügy?” A kritikus hazai helyzet taglalása után elmondta, hogy – öt év elteltével, illetve hat egészségügyi miniszterrel való egyeztetés után – az evangélikus kórház ügyében immár közvetlenül a miniszterelnökhöz fordultak, az ő válaszát várják.

Az ebédszünet után Taschner Erzsébetnek az egyesülethez kötődő személyes emlékezését hallgathatta meg a gyülekezet, majd a finn Siilinjärviből – a Fébé leendő testvérgyülekezetéből – érkezettek képviselője és a Németországból jött Gertrud Heublein diakonissza testvér köszöntötte az egybegyűlteket. A program folytatásaként a jelenlévők megtekintették a Zákeus Média Centrum munkatársainak erre az alkalomra készített, Fébé című filmjét. Ez, valamint Herzog Csaba Fébé-lelkésznek és Endreffy Attila ügyvezetőnek a szóbeli kiegészítése a Bagolyirtáson, illetve a piliscsabai Siló Társas Lakóotthon és Önálló Élet Központban végzett munkáról adott átfogó tájékoztatást.

A Fébé-napon mutatták be az egyesület által kiadott két új könyvet: néhai Túrmezei Erzsébet főnök asszony összegyűjtött műveinek első kötetét – ez verseinek egy részét tartalmazza –, továbbá Zoltán László Zulauf Henrik élete és munkássága című munkáját. (A kiadványok megvásárolhatók a Deák téri Huszár Gál könyvesboltban, valamint egyházunk Üllői úti könyvesboltjában.)

A nap zárásaként dr. Deák Hedvig Domonkos-rendi nővér tartott referátumot A szerzetesi életforma létjogosultsága a Krisztus utáni 21. században címmel. Az első országos Fébé-nap Veperdi Zoltán Fébé-lelkész Zsolt 63,4 alapján tartott áhítatával zárult.

Szolgáljatok az Úrnak örömmel! – szólított meg a nap elején az igei üzenet. A krónikás egyházunk diakonisszái életének és munkásságának megismerése révén láthatott erre követendő példát. Ők – habár szerte az országban csupán harmincan élnek – munkatársaik segítségével egy olyan egyesületet működtetnek, amely aktívabb, mint valaha.

Gazdag Zsuzsanna

Regionális hozzárendelés: Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület