Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 23 - Magyar–szlovák hídalapozás

Keresztutak

Magyar–szlovák hídalapozás

Lelkészi munkaközösségi ülésen találkoztak egymással május 9-én a Magyarországi és a Szlovákiai Evangélikus Egyház, közelebbről a Pesti, illetve a Honti Egyházmegye lelkészei. A budapesti szlovák ajkú gyülekezet közösségi helyiségében tartott összejövetelen a határokon átívelő, egymást segítő kapcsolatok, a lelkészi, majd később reménység szerint gyülekezeti szintű találkozók lehetőségeiről esett szó. Az ülésen részt vett – egyházunk külügyekért felelős püspökeként – dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője is.

E lelkésztalálkozóról később remélhetőleg elmondható lesz, hogy nagy szerepet játszott a magyar–szlovák kapcsolatok megélénkítésében, egy új korszak egyik első, jól kihasznált lehetősége volt. A szlovák és a magyar lelkészek jövő esztendőre vonatkozó tervei között szerepel egy nyári, Balatonszárszón rendezendő, valamint egy téli, a szlovákiai hegyekben tartandó tanácskozás. Ősszel pedig – a hontiak meghívásának eleget téve – a Pesti Egyházmegye lelkészei Szlovákiába látogatnak közös munkaközösségi ülésre.

SzA