Kultúrkörök

A zsoltár a régi magyar irodalomban címmel május 24. és 26. között a csurgói református gimnáziumban rendezett tudományos konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Régi Magyar Irodalmi Tanszéke.

A témaválasztás aktualitását – a zsoltárok általánosan elismert jelentőségén túl – az adta, hogy négyszáz éve, 1607-ben jelent meg Szenczi Molnár Albert Psalterium Ungaricum című gyűjteménye, a százötven genfi zsoltár magyar fordítása, mely az elmúlt évszázadokban jelentős hatást gyakorolt a magyar nyelv fejlődésére és a – főként református – hitéleti kegyességre.

A kilenc ülésen elhangzott igen érdekes előadások természetesen nem csak a Psalteriummal foglalkoztak. Íme néhány kiragadott téma a huszonhétből: A régi magyar zsoltárok kutatása és irodalma; Szent Bernát nyolc zsoltára a késő középkori és kora újkori magyar imádságirodalomban; Pázmány Péter Imádságos könyvének hét bűnbánati zsoltára; Egyéni és közösségi bűntudat a zsoltárparafrázisokban; Prózazsoltár és liturgia; Zsoltárok női hangra; Zsoltárok és szerelmek; Zsoltárparafrázis és veszedelemének.

De változatos megközelítésűek voltak a Psalteriummal kapcsolatos előadások is: Molnár Albert és a bibliai zsoltárok; Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe – Szenczi Molnár zsoltárai, németországi párhuzamok; Szenczi Molnár-zsoltárok román kontextusban.

Evangélikus részről három előadás hangzott el. Ferenczi Ilona zenetörténész az Eperjesi graduál verses és prózai zsoltárait mutatta be, a genfi zsoltárokat Szenczi Molnár fordításában, magyarországi dallamokra. H. Hubert Gabriella irodalomtörténész a Psalterium Ungaricum és Szenczi Molnár zsoltárfordításainak 17. századi befogadástörténetéről beszélt. E sorok írója – a témához lazábban kapcsolódva – Luther zsoltárparafrázisai és a 16–17. század magyar zsoltárdallamai címmel tartott előadást.

A mai evangélikus olvasó számára nem árt felidézni, hogy először az 1635-ös lőcsei – korábban evangélikusnak tartott, de a befogadókat tekintve Hubert Gabriella által protestánsnak meghatározott – énekeskönyv közli a teljes Szenczi Molnár-féle Zsoltárkönyvet. Ezáltal szinte megelőzte korát, hiszen a magyar református (puritán eszméket valló) lelkészek csak az 1630-as évek második felétől szorgalmazták erőteljesebben a Zsoltárkönyv gyülekezeti énekeskönyvként való használatát. (Mostani énekeskönyvünk csak hat genfi zsoltárt tartalmaz, de a hamarosan megjelenő Gyülekezeti liturgikus könyv több értékes zsoltárt szeretne visszahozni a köztudatba.)

Visszatérve Csurgóra: a konferenciára végig a nyitottság és a jó légkör volt jellemző. Minden hozzászólás építeni akart, és új tudást adott a közösbe. E beszámoló szerzője zenészként is otthon érezte magát az irodalmárok között, és hihetetlen mennyiségű, látókört tágító adattal és információval lett gazdagabb. A jól átgondolt, megszerkesztett program Petrőczi Éva és Szabó András tudományos titkárok munkáját dicséri.

Végül egy adalék a zene hatásáról: meglepően hálásan, vastapssal fogadta a hallgatóság, mikor egy előadás keretében éneklésre került sor. Ez is mutatja: legjobb, ha a zsoltár, az imádság és az éneklés összekapcsolódik.

Ecsedi Zsuzsa