Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 23 - „Együtt az ország népével”

Kultúrkörök

„Együtt az ország népével”

Evangélikusok 1956-ban

Mit lehetne még írni egy olyan könyvről, amelyet az elmúlt évben adtak ki a forradalom ötvenedik évfordulójára? – gondoltam először, ahogy megkaptam az ismertetésre való felkérést. Aztán eszembe jutott, amikor tavaly júniusban együtt emlékeztünk az ötvenhatosokkal a 301-es parcellánál Nagy Imrére, az áldozatokra, a szabadságharcra. Megelevenedett a múlt – nem ünnepi műsorban, állami ceremóniával, hanem kitapintható, eleven történelemmé vált újra. Amit azóta átéltünk, csak még fontosabbá teszi az emlékezést most, amikor ismét közeledik az újratemetés évfordulója, hiszen a szabadságharc nem évült el, és az ötvenegyedik évforduló – különösen mostanság – ugyanolyan fontos, akár a tavalyi.

Már a választott cím is, amely Keken András az Evangélikus Életben 1956. november 4-én megjelent vezércikkének a címe, maga a húsba vágó múltidézés. Hát még Kinczler Gyula hatvan fényképe az október–novemberi forradalmi napokról! Az évtizedeken át rejtegetett képek – most, amikor már nem veszélyeztetik többé a rajtuk látható embereket – a nyilvánosság előtt mutatják meg 1956 emberi arcait, sorsait. A szabadságharc drámája: a lelkesedés és a szobordöntés, a diktatúra elleni harag és az elesett hősök iránti tisztelet, az utcák és épületek harci sebei, a hosszú sorban várakozó koporsók a temetőben mind-mind a tényekről tanúskodnak, amelyek sohasem válnak idejétmúlttá. A kötet leggazdagabb részét éppen ezek a képek adják; Zászkaliczky Zsuzsanna szakértő keze igen szerencsésen válogatott.

Az emlékkötet számos értékes összeállítást is tartalmaz. A szerkesztők szorgos munkával összegyűjtötték 1956 legfontosabb evangélikus egyházi dokumentumait, megszólalásait a korabeli forrásokból. A könyv egyik legértékesebb része éppen az a táblázat, amely húsz oldalon időrendben tekinti át egymás mellé állítva az 1956 és 1959 között az országban, valamint az evangélikus, a református és a katolikus egyházban zajlott sorsfordító eseményeket. Ez az összeállítás hatalmas segítséget nyújthat mindazoknak, akik érdeklődnek a közelmúlt egyháztörténelme iránt. Az értékes források és anyagok előtt dr. Böröcz Enikőnek – ezen történelmi időszak avatott kutatójának és jó ismerőjének – a korszakról és az evangélikus egyház akkori eseményeiről szóló tanulmányát olvashatjuk.

Igazi csemegét jelenthet az olvasónak, hogy a kötethez csatolva (DVD formájában) hozzájuthat dr. Fabiny Tamás A lutheránus forradalom címmel készült emlékfilmjéhez is, amely alaposan és élvezetesen dolgozza fel a forradalom evangélikus vonatkozásait, s akár az oktatásban is jól használható.

Jó szívvel ajánlhatjuk tehát a könyvet az emlékév elmúltával is, mert értékálló anyagot kínál nekünk – akik nem csupán nagy ünnepeken, formális tiszteletadással akarunk emlékezni hazánk múltjára.

Dr. Korányi András