Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 23 - Aktív a nyugdíjas papok köre

Egyházunk egy-két hete

Aktív a nyugdíjas papok köre

Tíz évvel ezelőtt támadt idősb Görög Tibor lelkésznek az a gondolata, hogy jó lenne egy olyan kört létrehozni nyugalmazott budapesti lelkészek számára, ahol lehetőségük nyílna a teológiai, illetve az egyházat érintő kérdésekről folytatott eszmecserére.

Az elgondolást tett követte; az érdeklődő lelkipásztorok a Deák téri evangélikus gyülekezetben azóta is havonta találkoznak egymással. Így marad ez a továbbiakban is – annyi változással, hogy az ötletgazda ifjabb kollégáinak – Juhász Gézának, Missura Tibornak és Selmeczi Jánosnak – adja át a stafétabotot.

A legutóbbi, június 1-jén tartott alkalom a hagyományoknak megfelelően áhítattal vette kezdetét, amelyet Laborcziné Prőhle Margit (képünkön) tartott 5Móz 8,1–7 alapján. Ezután Mersich Endre nyugalmazott mérnök, a fennállásának 450. évfordulóját idén ünneplő soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium volt diákja adott rövid iskolatörténeti áttekintést, illetve emlékezett vissza középiskolai élményeire. A következő előadó – ugyancsak volt licista –, dr. Hunyadi Zoltán nyugalmazott tanár szintén iskolai témánál maradt: a főváros iskolaszerkezetét elemezte. A kör vendége volt Prőhle Gergely országos felügyelő is, aki egyházi kérdésekről beszélgetett a résztvevőkkel.

G. Zs.