Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 23 - Hálával emlékezni a múltban szolgálókra

evél&levél

Hálával emlékezni a múltban szolgálókra

A porrogszentkirályi gyülekezet presbitériuma a 2007. évben elhatározta, hogy emléktáblát készít azon lelkészek neveivel, akik itt éltek és szolgáltak. Az emléktábla avatása, leleplezése május 19-én ünnepélyes keretek között megtörtént Szemerei János esperes úr közreműködésével. Az ünnepélyes istentiszteleten megemlékeztek a korábban ott szolgált lelkészekről, többek között Lágler Béla esperesről is, aki 1932-től 1977-ig volt a gyülekezet lelkipásztora.

Az emléktábla-avatás után a gyülekezet együtt megkoszorúzta a temetőben az elhunyt lelkészek sírjait. Az ünnepség után a vendégeket és a gyülekezet tagjait a helyi kultúrházban bőséges megvendégelés várta. Köszönjük, hogy Sikter János evangélikus lelkész vezetésével a gyülekezet áldozatos munkával lehetővé tette az emléktábla elkészítését, avatását és a gyönyörű ünnepséget.

Lágler Edit