)
A hét témája
„Élő és ható és élesebb…”
|
|
Talán a Kirchentag – a német evangélikus egyházi napok – önmagát szeretné elevennek, hatékonynak, mindennél élesebbnek és életesebbnek minősíteni? Csupán ügyes reklámfogás lenne az igei mottó? A statisztikák akár igazolhatnák is ezt az értelmezést.
Íme néhány sokatmondó adat a találkozóról: a nyitó istentiszteleteket követő találkozások estjén mintegy négyszázezren voltunk együtt a Rajna-parton, Köln terein és utcáin. Száztízezer állandó résztvevő, negyven százalékuk harminc év alatti! Tízezer zenész, énekes közreműködő, ötezer önkéntes munkás, háromezer különböző program, ezerötszáz újságíró, közel nyolcszáz egyházi és egyéb civil szervezet a lehetőségek (és lehetetlenségek) piacán…
Még egy beszédes szám, amely sokat elárul az 1949-ben született Kirchentag-mozgalom mai sikerének egyik titkáról: egy húszfős stáb teljes munkaidőben, folyamatosan dolgozik a kétévenkénti találkozók szervezésén, több ezer önkéntes bevonásával.
De igazán mégsem a nagy számok, a tömeghangulat, a mennyiség, a bőség zavara, a káprázatos sokszínűség ragadott meg Kölnben. Hanem az a minőség, az a spirituális légkör, amelynek forrása nem a professzionális német szervezés, a precizitás – valami, valaki egészen más.
Erről a titokról nyilatkozott – többek között – Wolfgang Huber berlini püspök is. A rendezvény egyik legnépszerűbb, tömegeket vonzó előadója hangot adott azon reménységének, hogy az egyházi napok során egyre többek számára lesz világos a rejtvényszerű mottó üzenete: az élő, a ható, az élesebb nem az egyház, nem az egyházi napok, hanem Isten igéje, amely Jézus Krisztusban testté lett, közöttünk lakozott, és ma is energikusan közöttünk működik a megelevenítő Lélek által.
A német evangélikusság legnagyobb megmozdulásának mottója bizonyos tekintetben mindig egyfajta útmutató irányfény. A kölni jelmondat újra egyértelműen a forrásra, Isten ma is élő és ható igéjére, a centrumra, a testté lett Igére, Jézus Krisztusra mutat.
A Rajna-parti záró úrvacsorai istentiszteleten is újra megfogalmazódtak az egyértelmű protestáns prioritások. „Kelj föl, egyél…” (1Kir 19,7) – hangzott a megfáradt Illés prófétát talpra állító és megerősítő igei biztatás a közel száztízezres gyülekezetnek.
Hangzó és látható, megízlelhető ige. Gerhardt-korál és gospel, elcsöndesítő Schütz-motetta és vérpezsdítő Wise Guys-számok… Mindezek harmonikusan egészítették ki egymást: ősz nyugdíjas és farmernadrágos kamasz tudott együtt énekelni, örülni. Együtt megélni a Krisztussal és egymással való közösség páratlanul sokszínű gazdagságát.
Biblikus spiritualitás lelki egészségünk megőrzéséért és bátor felelősségvállalás világunk jövőjéért. A kettő szétválasztása, szembeállítása sokunk viszszatérő, életveszélyes kísértése.
Pedig mindez lehet együtt, sőt összetartoznak, egymásból következnek, ahogy ezt naponként átélhettük Kölnben. Reggelente tízezrekkel együtt alapoztuk meg napunkat az igényes bibliatanulmányokon. Majd pedig a különböző tematikus előadásokon, valamint pódiumbeszélgetésekben őszintén, ha kellett, élesen, egyre élesebben fogalmazhattuk meg kérdéseinket, megoldási javaslatainkat világunk égető problémáiról: a G8-ak találkozójától kezdve a klímaváltozáson át egészen a globalizáció újragondolásáig.
A Kölnben újratanult képlet roppant egyszerű: spiritualitás + felelősség. Befelé és kifelé fordulás. Megtérés Istenhez és a másik emberhez. Mindez remekül működött, „együttműködött” a Rajna partján. Vajon miért ne működhetne a Duna és a Tisza táján, Pakson vagy a Balaton partján is? „A szél arra fúj, amerre akar…” (Jn 3,8a) – nyomában bárhol megtapasztalhatjuk azt, aki élő és ható és élesebb…
Gáncs Péter