Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 24 - Magyarok a Kirchentagon II.

A hét témája

Magyarok a Kirchentagon II.

Cselovszky Ferenc (evangélikus)

Először veszek részt a német evangélikus egyházi napokon, a Kirchentagon. Mély benyomást tesz rám a programok zavarba ejtő gazdagsága. Azt hiszem, még sokáig elgondolkodtató lelki-szellemi táplálékot jelent majd az a sok élmény, amit ezeken a napokon átélhetek.

Bölcsföldi András (református)

Frankfurtban voltam először Kirchentagon, ott láttam a Miatyánk-imakert ötletét. Ezt a Csillagpont református ifjúsági találkozón mi is megvalósítottuk. Azzal, hogy most a Magyarországi Református Egyház is állíthatott egy standot, talán mi is adhattunk másoknak ötleteket.

Rottenhoffer József (baptista)

A családommal jöttem már második alkalommal a Kirchentagra. Idefele jövet a kocsiban egy híd alatt aludtunk, mert a szervezésbe egy kis hiba csúszott, és az indulás előtti utolsó pillanatban derült ki, hogy még nincs szállásunk. De még ezt is vállaltuk, csak hogy újra eljöhessünk.