Egyházunk egy-két hete
Déli lelkészcsalád-találkozó
Péntek délután pingpong- és csocsóversenyen, valamint sportlövészetben mérhették össze tudásukat a csapatok. Este a pécsi gospelkórus koncertjét hallgathatták meg a résztvevők. A koncert nem ért véget a vastapssal, az ifjú pécsi dalnokok ugyanis az esti tábortűz mellett is folytatták a zenélést, biztosítva a kötetlen beszélgetések jó hangulatát.
A szombat reggeli áhítat után a lelkészek csoportbeszélgetéseket folytattak a kerület pasztorálpszichológiai, illetve mentálhigiénés végzettséggel rendelkező lelkészeinek a vezetésével. A csoportok három témát jártak körül: A megküzdés művészete és technikái, Vigasztalni és vigasztalásra lelni, valamint Szupervízió az egyházban és a gyülekezeti munkában. A fakultatív sportprogramok mellett az érdeklődő családok megtekinthették a bonyhádi evangélikus múzeumot is. Az ebédet követően a találkozó zárásaként Ónodi Szabolcs igazgató – meglepetésként és a jelenlévők nagy derültségére – díszokleveleket adott át a sportvetélkedők győzteseinek.
P. G.
Regionális hozzárendelés: Déli Evangélikus Egyházkerület