Kultúrkörök
Az evangélikus középiskolák legjobbjai voltak…
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a közelmúltban adta át az országos középiskolai tanulmányi versenyek (OKTV) díjait. Az Európában is példa nélkül álló, kétfordulós, rangos megmérettetésen az érettségiző vagy az azt közvetlenül megelőző évfolyamok tanulói vehetnek részt. A 2006/2007-es tanévben összesen 32 ezer fiatal mérte össze tudását a különböző tantárgyakban. (A hatályos kormányrendelet értelmében az adott tantárgyból a döntő fordulók valamennyi résztvevője mentesül az érettségi vizsga letétele alól, ha az adott tantárgyat érettségi vizsgatárgynak választja.) A minisztérium honlapján a döntőbe jutott és ott legjobb eredményt elért tanulók neve olvasható, ennek alapján állítottuk össze az evangélikus iskolák helyezést elért tanulóinak névsorát.
– 10. helyezett: Graf Ádám, 12. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: Babics Csaba.
– 13. helyezett: Rédecsi Máté, 11. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: Babics Csaba.
– 24. helyezett: Vámosi Péter, 11. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: dr. Molnár József.
– 10. helyezett: Bősze Györgyi, 12. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: Jakabné Csizmazia Eszter.
– 15. helyezett: Locsmándi Dániel, 12. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: Jakabné Csizmazia Eszter.
– 22. helyezett: Balázs Gabriella, 12. évf. – Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. Felkészítő tanár: János Judit.
– 25. helyezett: Vámosi Péter, 11. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanárok: Jakabné Csizmazia Eszter, Kaposi László.
– 15. helyezett: Vámosi Péter, 11. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanárok: Sölét-Ormos Judit, Zsuppán Sándor.
– 12. helyezett: Peternák Zsigmond, 11. évf. – Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. Felkészítő tanár: Barabás Zsófia.
– 2. helyezett: Vámosi Péter, 11. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: Jakab László.
– 12. helyezett: Szilveszter Bálint, 11. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: Lang Krisztina.
– 21. helyezett: Varga Tünde, 12. évf. – Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium, Sopron. Felkészítő tanár: Soltráné Sebestyén Anna.
– 24. helyezett: Kővári Gábor, 11. évf. – Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium. Felkészítő tanár: Szarka Gábor.