Keresztutak

Ifjú éveim máig jelentőséggel bíró könyvélményei közé tartoznak Széchenyi Zsigmond vadásznaplói. E kötetek nemcsak egy vérbeli vadász történeteivel ismertettek meg, hanem egy több nyelven remekül beszélő, kiváló megfigyelőképességű, jó humorral megáldott magyar emberrel is. Halálának negyvenedik évfordulója alkalmából özvegyével, Széchenyi Zsigmondnéval beszélgettünk a tollforgató grófról, aki a legnehezebb időszakokban is hű volt hazájához.

– Széchenyi Zsigmond egy személyben volt remek vadász és kiváló író. Honnan kapta az indíttatást?

– Férjem családjában mindig is fontos volt a vadászat, a természet szeretete és tisztelete. Emellett az írói véna is öröklődött. Ükapja, Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója is nagy vadász hírében állt, dédapja, Lajos – Széchenyi István testvére – pedig az elsők között írt vadászati szakkönyvet. Az Ahogy elkezdődött… és az Ünnepnapok című könyvben férjem leírja, hogy apja, Viktor a vadászati személyzettel együtt, a családi tradíciókat követve milyen szeretetteljes odafigyeléssel, de férfias keménységgel tanította és nevelte a kisfiú, majd kamasz Zsigmondot nemcsak a vadászati szabályokra, hanem a vad tiszteletére is. Például csak az érettségi után, felnőttként engedte meg neki, hogy szarvast – az erdő koronás fejedelmét – lőjön, bárhogy szerette volna is ezt az időpontot előrehozatni a gyermek vadász.

– Széchenyi Zsigmond nemcsak a hazai tájakon és a család különböző külföldi birtokain volt otthon: később több afrikai és egy indiai, valamint alaszkai expedíción is gyarapította trófeagyűjteményét és vadásznaplóinak bejegyzéseit…

– Szorgalmasan vezette nemcsak vadásznaplóit – olykor éjszaka a tábortűz fényénél, máskor a hidegtől elgémberedett ujjakkal a sátorban –, hanem ébredési naplóját is. Ebbe minden áldott nap beírta, hol ébredt. Később azután, amikor az élményeket könyvbe foglalta, e naplók is segítették a pontos visszaemlékezésben.

– Ezek rendezettsége, alapossága is azt sugallja, hogy Széchenyi Zsigmond kitartó és lelkiismeretes ember volt.

– A könyvein a nyomdába adás előtti utolsó pillanatig állandóan csiszolt, finomított. Képes volt egy szócsere miatt akár a teljes oldalt újragépeltetni – hol voltak akkor még a számítógépek?! –, csak hogy minél gördülékenyebb legyen egy-egy mondat. Nemcsak itthon értek meg a könyvei több kiadást, több mint másfél milliós példányszámban, hanem külföldön is megjelentek, öt nyelven. A nyomtatás előtt ezeket is újra és újra átnézte, javította. Nagy energiákat fektetett ebbe.

– Az Ahogy elkezdődött… című könyvben írja, hogy vasárnap elképzelhetetlen volt a vadászat, mert az a mise és a pihenés napja volt.

– Így van. A vasárnap nemcsak az embernek, hanem a vadnak is pihenést, kíméletet jelentett. Nem telhetett el a hetedik nap templomba menés nélkül. Ez olyan természetes volt, mint a pénteki böjt, a nagypénteki vadásztilalom vagy mint a nagyszombati feltámadási körmeneten való részvétel.

De a karácsonyi időszak is nagy jelentőséggel bírt. Már hónapokkal az ünnep előtt a családtagok – ez a mi családunkban is így volt – elkezdték horgolni, kötni az ajándékokat, amelyekkel a gazdasági alkalmazottak gyermekeit lepték meg. Egy kis karácsonyi műsor után, amelyet az öreg tanító vezényelt le, kiosztották az ajándékokat. Majd az éjféli miséig a betlehemezők és a béresek, a juhászok karácsonyi köszöntője tette még emlékezetesebbé a Megváltó születésének napját.

– Tizenhét éves, éretlen kamaszként került Széchenyi Zsigmond az első világháború kegyetlen harctereire. Gondolom, mindaz, amit ott átélt, kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Mégis példamutató az a hozzáállás, amellyel a könyveiben erről az időszakról ír: ezekből az évekből is inkább a humoros történeteket eleveníti föl, vagy az átélt élményeket a Biblia szavait idézve kommentálja.

– Férjem valóban megtapasztalhatta az élet sokféle oldalát. Nemcsak gondtalan, nélkülözést nem ismerő napokban volt része. Budapest ostromakor egy bombatalálat porig égette házát, benne az addig gyűjtögetett teljes vadászzsákmányával. Az ostrom után elveszítette édesapját. A II. világháború során rommá lett szülei sárpentelei otthona is, ahol boldog gyermekkorát töltötte. Orosz fogság következett Cinkotán, később megjárta az Andrássy út 60.-at, átélte a hortobágyi kitelepítést. „Hazátlanná váltam saját hazámban” – mondogatta.

Az ötvenes években Balatongyörökön az özvegy tanítóné fogadta be őt, onnan járt be naponta a munkahelyére, a keszthelyi könyvtárba.

– Talán ebben az időszakban ő még nem tudta, de a Gondviselő már igen, hogy azért kellett olyan messzire kerülnie, hogy találkozhasson azzal, akiről ezt írja az Ünnepnapok című könyvében: „A főnyeremény azonban, az igazi telitalálat akkor ütötte meg markomat, mikor balatoni számkivetésemben olyan élettársra találhattam, aki nemcsak megosztotta velem, hanem teljes érvényre is juttatta sorsom váratlan jobbrafordulásának minden örömét!”

– Én akkor hasonló okoknál fogva szintén a keszthelyi könyvtárban dolgoztam fűtőként és takarítóként, míg őt állományon kívüli segéderőként alkalmazták.

Az 1959. esztendő amúgy is sorsfordulót jelentett az életünkben. Visszaköltözhettünk Pestre, az addig letiltott könyvei sorra újra megjelenhettek, sőt újak is születtek, mi több, két afrikai gyűjtőexpedícióra is lehetőség nyílt. A Magyar Természettudományi Múzeum megbízásából mehetett el; a másodikon én is vele tarthattam.

– Idén áprilisban volt férje halálának negyvenedik évfordulója. Tudom, hogy Ön sokat tett azért, hogy a Széchenyi Zsigmond-örökség jó kezekbe kerüljön.

– Ötezer kötetes, négynyelvű vadászati könyvtára a Magyar Természettudományi Múzeum tulajdonába került. Álmom lett volna az egész hagyaték egyben tartása.

Boda Zsuzsa