Keresztutak

Évfordulókban bővelkedő idei esztendőnkben semmi esetre sem szabad megfeledkeznünk egy, a szívünkhöz nagyon közel álló ifjúsági világmozgalom megalakulásának nagy jubileumáról! A cserkészek világszerte elterjedt és csodálatosan gazdag tartalmú, erős keresztény alapokra épült mozgalmának jubileumi ünnepségei először az alapító sírjánál Kenyában, majd Belgiumban kezdődtek el, hogy majd július 27. és augusztus 8. között a cserkészet atyjának, Lord Baden-Powellnek a hazájában, Nagy-Britanniában megtartandó cserkész-világtalálkozón érjék el tetőpontjukat.

A cserkészek (angolul boy scouts) későbbi világmozgalma 1907-ben, Dél-Afrikában vette kezdetét. Alapítója, Lord Baden-Powell, a Dél-Afrikában letelepedett búr „gyarmatosítók” egyre növekvő seregében egy olyan ifjúsági mozgalmat kezdett el szervezni, amelynek az volt a célja, hogy már a legfiatalabbak között is az emberek, különösen az ínséget szenvedők és a természet szeretetére, a becsületre és egymás segítésére neveljen. Ez a háttér a magyarázata a cserkészet számos külsőségének, így a búr kalapnak és a zöld nyakkendőnek is.

A napi legkevesebb egy jótett, a gyakorlatias életfolytatás hátterében már a legelső cserkészeknél is nyilvánvaló keresztény-keresztyén értékek álltak; így a tíz cserkésztörvény mögött is a Tízparancsolat és még sok más a kereszténység lelkületéből. A cserkészet először a fiúk mozgalma volt, a későbbi évtizedekben azonban a leánycserkészet is kezdetét vette a fiatalok között, szerte a nagyvilágban.

Nem ismerek még egy olyan ifjúsági mozgalmat a világban, amely a lényege szerint annyira a kétezer éves keresztény alapokra épült volna, mint éppen a cserkészmozgalom. Ezekre a lelki alapokra utal a „tíz cserkésztörvénnyel” együtt az ismert cserkészköszöntés is például: a három középső, felfelé mutató ujj. De különösen is e fiatalok közti világmozgalomnak a kifejezetten egyházi, hitvalló formája, amelynek a jelképe a hal mint szimbólum: az „Ichtys”, az evangéliumi cserkészmozgalom. A hal (görög szóval ikhthüsz, latinos írásmóddal ichtys) az őskereszténységben és a keresztényüldözések idején ennek a titkos hitvallásnak a jelképes, csak a hívők számára ismert megjelenítése volt. Akik a hal szimbólumát használták, ezzel rejtetten utaltak Jézus Krisztusban mint Isten Fiában, Megváltónkban való hitükre: Iészusz Khrisztosz Theu Üiosz Szótér, magyarul: „Jézus Krisztus Istennek a Fia, a Megváltó” – ugyanis e görög kifejezés kezdőbetűit összeolvasva éppen az ikhthüsz szót kapjuk.

Magyarországon már 1912-ben megalakult a cserkészmozgalom, 1930-ban pedig már 45 ezer tagja volt. Akik akkor fiatalok voltunk, sohasem felejthetjük el az 1933-ban Gödöllőn, a csodaszarvas jelképével megrendezett cserkész-világtalálkozót, a „dzsemborit”. A cserkészetet – mély keresztény lelki alapjai és erős hatása miatt – mind 1919-ben, az első kommunista Tanácsköztársaság alatt, mind 1946-ban, Rákosiék kommunista hatalomátvétele idején betiltották hazánkban.

Már legfiatalabb diákéveimben az evangéliumi cserkészet lelkes híve és a mozgalom csodálója voltam; Sopronban Prőhle Jenő, Győrött pedig Ittzés Mihály nagyszerű, felejthetetlen vezetése alatt. Később, külföldi tanulmányi éveim után Pécsett, vallástanári-hitoktatói munkásságom idején 1946-ban még az is lehetséges volt, hogy pécsi középiskolás és ipari tanuló tanítványaim számára közös evangélikus cserkészcsapatot alakíthassak. A cserkészélet szépségei és örömei, valamint a hittanórák, a közös igeolvasás és imádság nagyszerűen összeforrasztották a gimnazistákat és az ipari tanulókat táborozásainkon, közös rendezvényeinken.

Mint cserkészcsapat ugyan szegényebbek voltunk a templom egerénél is: kölcsönvett sátrakban mentünk közösen táborozni, és magunk készítettük a közeli faluból hozott vagy kapott ételeinket Isten szabad ege alatt, a Mecsek erdeiben, hegyei között. Diákjaim és ipari tanuló tanítványaim vezetésében, nevelésében egy hívő evangélikus pécsi szabómester, Sarlós Konrád csapatvezető társam volt nagyszerű segítőm. A cserkészet – a közös szolgálat – vele és diákjaimmal is úgy összeforrasztott lelkileg, hogy kapcsolatunk később, még külföldi egyházi szolgálatom alatt is, sőt néhányukkal mindmáig – évtizedeken át – megmaradt. Hosszúra nyúlt földi életem legszebb emlékei közé tartoznak ezek a régi, sok évtizeddel ezelőtti pécsi cserkészévek, erdei táborozásaink, tábortüzeink énekszó mellett, az ige és az imádság lelki közösségében.

Egyházunk gazdag és sokoldalú ifjúsági munkájáról szólva ma ritkán és keveset hallunk, olvashatunk egyházi lapjaink hasábjain a cserkészetről, annak a fiataljaink között végzett mai egyházi szolgálati formáiról. De jó lenne, ha ez a százéves jubileumi évforduló újra előtérbe állítaná a mai keresztény cserkészmunka lehetőségeit és aktuális híreit – fiatalságom éveinek egyik legfelejthetetlenebb ajándékát az előző évszázadnak éppen a legnehezebb éveiben!

D. dr. Nagy Gyula