Élő víz
Mikor is van nyár?
Állítólag van egy dán vicc, emígyen: „Nem tudod, mikor volt a tavalyi nyár? – Úgy emlékszem, hogy egy csütörtöki napra esett!” – A vicc már régen túlhaladott. Hovatovább nem tudjuk, hogy mikor is havazik Szicíliában, mikor tör ki a kánikula a Lappföldön, tájfun pusztíthat Kamcsatkában, vagy éppen jég veri el a dél-francia szőlőskerteket. Időjárásunk már egyáltalán nincs tekintettel a naptárunkra. Gyerekkoromban Alföldünkön csontfagyasztó volt a tél, szeszélyes, de meleget sejtető a tavasz, nagyon forró a július–augusztus, és gyümölcsérlelő, de gyakran elázott az ősz. Hol van ez már? S közben még azt is meg kellett tanulnunk, hogy egyik napról a másikra tíz-tizenöt Celsius-foknyi hőmérséklet-különbség zúdulhat bármikor ránk, gyötörve vérkeringésünket, lebénítva a szívünket…
Panaszkodunk: nincs ránk tekintettel az időjárás. Miért is lenne? Talán mi tekintettel vagyunk rá? Robbantásaink, kipufogógázaink, ősi erdők barbár letarolása, vizeink elpazarlása és szennyezése, állataink kiirtása – mindmegannyi természetellenes tettünk, amelynek fizetsége valahol mégiscsak „be kell, hogy gyűrűzzék”?!
A Biblia földjén, Palesztinában tulajdonképpen nem is volt négy, hanem csak két évszaka az évnek. Eredetét a zsidók Isten Nóéval kötött szövetségében látták. Így mondhatja a zsoltáros is, hogy Isten alkotott nyarat és telet (lásd Zsolt 74,17). Az özönvíz elvonulása után ígérte meg Isten, hogy „amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1Móz 8,22). – Nem csoda hát, ha Bibliánkban szó sincs költőket inspiráló tavaszról, s az annyiszor megénekelt aranyos, szőlőérlelő őszről. Október közepétől április közepéig tartott a főleg februárban bizony igen kemény tél. Erről szól Jézus reményteljes szava is, hogy tanítványainak az utolsó idők nagy zűrzavarában se szombaton, se télidőben ne kelljen menekülniük (Mt 24,20). Egyrészt mert ez a kiadós esők és viharok időszaka, de a vetés ideje is.
Mégis inkább a nyár előnyeiről szólnak a bibliai iratok. Hiszen a nyár az aratás, a jövő évi kenyér betakarításának az ideje. Az Újtestamentum görög nyelve egyetlen szótőből származtatja a nyarat, az aratást (kaszálást) és a meleget jelentő szót, ezzel is jelezve, hogy szorosan együvé tartoznak. A nyár közeledtét a fügefa is jelzi: „…amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár” – mondta egyszer Jézus a tanítványainak (Mt 24,32).
A Példabeszédek könyve a nyárnak mint tanulási és szorgalmas gyűjtési időszaknak a gyakorlati oldalát nézi. „Nem erős a hangyák népe, mégis beszerzik nyáron az eledelüket.” (30,25) Ezért: „Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.” (10,5) Vagyis jól teszi, aki a nyári bőség idején a tél hiányaira gondolva cselekszik. S még jobban, aki nem csak türelemmel „várja a föld drága gyümölcsét” (Jak 5,7), hanem meg is köszöni azt Istennek mint az ő ajándékát. Nehogy a próféta keserű mondatát kelljen ismételnie: „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” (Jer 8,20)
Gémes István