Kultúrkörök

1696 telén Pócs község görög katolikus fatemplomának ikonja, ki tudja mi okból, könnyezni kezdett. Ennek hírét hallva a képet I. Lipót – a helyiek tiltakozása ellenére – Bécsbe vitette, és a Stephansdom déli oldalhajójában helyeztette el.

Pár hónappal később a császáriak Zentánál megverték a törököket, s ezzel véget ért a másfél százados hódoltság. Lipót bullában tanúsította, hogy a győzelem a pócsi Mária csodatévő erejébe vetett hitnek köszönhető. A képről számos másolat készült, de sem az eredeti, sem a másolatok nem könnyeztek többé, kivéve azt a másolatot, amely ma is látható a máriapócsi kegytemplomban. Ez a kép kétszer is könnyezett: 1715-ben és 1905-ben. Az utolsó „könnyezés” századik évfordulójának megörökítésére a Hajdúdorogi Egyházmegye pályázatot írt ki Ady Endre A pócsi Mária című versének megzenésítésére.

A pályázatra öt zenemű érkezett. A Szőnyi Erzsébet által vezetett nemzetközi zsűri három első díjat osztott ki: leánykari kategóriában Szokolay Sándornak, férfikari kategóriában Mohay Miklósnak, vegyes kari kategóriában Daróczi Bárdos Tamásnak. A zeneművek ősbemutatója június 15-én a máriapócsi bazilikában volt. A nyíregyházi Pro Musica leánykar és egy férfi duó előadásában a koncert befejezéseként csendült fel – Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezényletével – a Szokolay-mű, amelynek teljes címe: A pócsi Mária – Himnikus ének – Szekvenciaszálakból szőtt poetikus metaforák Ady Endre versére, bariton-basszus duettínóra, női karra és orgonára (Op. 179). A szintén Kossuth-díjas zeneszerzőt a koncert után kérdeztük.

– Mi késztette arra, hogy evangélikus létére részt vegyen a katolikus Mária-kultusszal kapcsolatos pályázaton?

– Először is a verset Ady írta, s ő az egyik legkedvesebb költőm. Tőle zenésítettem meg a legtöbb verset, vagy harmincat-negyvenet. Szeretem az ellentmondásait. A végletek embere. Például Utálnak, de csodálnak című verséből árad a gőg: „Nem bánok semmit, mit cselekedtem, / Szent, kényes dolog volt minden tettem…” Az Alázatosság langy esője című versében viszont bűntudat mardossa: „Nézd, ahogyan fejem lehajtom, / Szánom minden dölyföm, Uram…”. Ütközik benne kelet és nyugat, hit és hitetlenség is. Szerb Antal ez utóbbi kapcsán írja róla a Magyar irodalomtörténet című munkájában: „Híd lévén hívők és hitetlenek között, vallásos versei mindkét emberfajtához szólnak…”, s ezt is ő írja: „Hídszerű Ady vallása is, a magyar kálvinizmus… a legnagyobb istentávolság korszakában is megmaradhatott hű kálvinistának.”

Ellentmondás Adynál az is, hogy A pócsi Mária című versével egy időben írt publicisztikájában elmarasztalja a katolikus Mária-kultuszt, versében viszont a csodatévő Máriától reméli a külső és belső békét. „Egy Mária, még hogyha pócsi is, / Pogányokkal is tudhat jól beszélni.” A versben több felekezet liturgikus eszköztára fedezhető fel.

Engem is érdekel, hogy mit csinál a többi vallás jobban. Például nem pakoltam volna ki a templomokból a művészi tárgyakat, hiszen azok nem bálványok, hanem a mennyország szépségét voltak hivatva megidézni. Lelkem színpada olyan, mint a katolikusoké. Ami Szűz Máriát illeti, én sem imádom, de Krisztus anyját és legjobb tanítványát tisztelem benne, és tisztelem az anyaságot. Lutheránus létemre ezért írhattam öt vagy hat Ave Mariát.

Most bemutatott művemben a női kar képviseli az anyaságot, a nőiséget, az égieket, a férfi kétszólamúság pedig a földieket, a keserűséget. Olvasmányaim szerint Szűz Mária tisztelete más, magukat protestánsnak valló költőknél is előfordul, még lelkészeknél is, mint például Szabolcska Mihály vagy Szász Károly. Vachott Sándor, az evangélikus költő, Petőfi barátja a szabadságharc leverése után így fohászkodik hazánk „védasszonyához”: „Mint egykoron keblednek szent fiát, / sírasd most a mennyekben Hunniát.”

1996-ban, a hatvanötödik születésnapom alkalmával egy előadásom kapcsán interjút közölt velem az Evangélikus Élet. Akkor elmondtam, hogy a Margit, a hazának szentelt áldozat című operámat az ihlette, hogy amikor eltakarodtak az országból a tatárok, a magyarok azt pusztították, ami megmaradt: egymást. A történelem aktualizált, mert ma ugyanezt tapasztaljuk. Ilyen értelemben A pócsi Mária a Margit-opera szerves folytatása: könnyezés és hídépítés.

Kételkedés nélküli hitemet evangélikusként gyakorlom, de itt és odaát elkülönítés nélküli és felekezetek fölötti „egyetemességű” emberi és művészi hitvallás igyekezetével élem az életemet: az örökkévalóság bizonyosságával!

Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom: szolgálni kell, nem csak „önmegvalósítani”. Új Adyra és Berzsenyire lenne szükség.

Kérész Gyula