On-line plusz

A barométer süllyed, de vihartól nem kell tartani. Hol van már az a lutheri bátorság, amely farkasszemet mert nézni a pápával! Hol van már az a megalkuvást nem ismerő hit, amely elutasít egy olyan vallásosságot, ahol Mária Jézus elé kerül, ahol a szentek segítenek és nem az Úristen.

Udvariasan hallgatunk az egység érdekében – vagy talán azért, mert félünk? Félünk, hogy az emberek a római egyházhoz mennek? „Elhalásszák őket?”

Volt idő, amikor sokan életük és megélhetésük kockáztatásával hagyták el a római egyházat és lettek reformátusok és evangélikusok. Mi történt azóta? Csak nem az a baj, hogy az evangélium hirdetése mögött nincs hiteles élet, nincs áldozatvállalás, nincs élő hit és közösség? Köztudott dolog, hogy egymáshoz csak úgy kerülhetünk közelebb, ha Krisztushoz közelebb kerülünk és nem úgy, hogy teológusok igyekeznek egyesíteni azt, ami nem lehet egy.

Mi közös dolgunk lehet nekünk lutheránusoknak a pápasággal? Miért igyekszünk jóindulatukat, elismerésüket megnyerni?

Nekünk arra kell igyekeznünk, hogy az evangéliumot tisztán és igazán hirdessük és aszerint éljünk. Így kerülünk közel minden Krisztusban hívőhöz akár római katolikus, akár más vallású. Ez az ökuméne.

Ha süllyed a barométer és fellegek gyülekeznek, akkor nem másokat kell óvatosságra inteni, hanem saját magunkat, hogy jó helyen vagyunk-e amikor jön a vihar.

Szilas Attila (Várpalota)