Egyházunk egy-két hete
Jótékonysági koncertet is adtak a fúvósok
A többnyire visszatérő táborlakók Dunakesziről, Budapestről, Zalaszentgrótról, Tapolcáról, Debrecenből, Lajoskomáromból és Bonyhádról érkeztek. A tíznapos tábornak idén is Kertész Géza volt a lelkésze; a tábort Johann Attila vezette, a fúvóstanárok Haga Kálmán, Tóth Péter és Morvay András voltak.
A tábor első vasárnapján a majosi, a másodikon pedig a kismányoki istentiszteleten működtek közre a fúvósok. Emellett jótékonysági koncertet is adtak a majosi templomtorony felújításáért; erre ellátogattak a bonyhádi gimnázium kollégiumában nyaraló evangélikus nagycsaládosok is.
A fúvóstáborban többnyire egyházzenei kották fúvósegyüttesre átírt változatait tanulták a fiatalok, kiegészítve egy-egy könnyedebb szerzeménnyel. A napi többórás zenei gyakorlást szabadidős és sportprogramok egészítették ki. Az esti áhítatok után a napközben gyakorolt kamaraműveket mutatták be egymásnak az alkalmi csapatok.
Megújulhat a majosi templomtorony. Tolna megye második legmagasabb evangélikus templomát, a bonyhád-majosit 1784-ben építették. A templomtornyot 1935-ben részlegesen felújították, azóta azonban az időjárás teljes mértékben kikezdte a borítást. A torony teljes héjazatcseréjét öt éve tervezik, és mint Makán Hargita lelkésztől megtudtuk, most lehetőség nyílik ennek megvalósítására.
Mivel a tetőcserepek jó állapotban vannak, azokat csak át kell rakni, de így is tizenkétmillió forintos beruházásról van szó. Ehhez jelentős összeget ad az Oktatási és Kulturális Minisztérium, és további segítséget vár a majosi gyülekezet az önkormányzattól, a gyülekezeti tagoktól, a kitelepült német ajkú evangélikusoktól és minden segíteni szándékozótól.
A műhelymunka a napokban elkezdődik, magán a templomon várhatóan nyár végén kezdenek dolgozni.
– mr –