Kultúrkörök
Nekem fesztivál 2007
A szervezők minden évben két igehirdetőt hívnak, akik délelőtt és délután evangélizálnak a gyülekezet temploma mögötti szabadtéri színpadon. Idén délelőtt Fűke Szabolcs galgagutai lelkész (képünkön) Dávid és Góliát története, Kovács László dunakeszi lelkész pedig a Krisztus testének tagjairól szóló igehely alapján prédikált. A két igeszolgálatot körülölelve lépett fel hét zenekar, amelyek az ország különböző helyeiről érkeztek: OpenGrave (Dunakeszi), Large Room (Budapest–Galgaguta), Szövétnek (Szügy), M.Is.K.A. (Szügy), Piece of Peace (Ócsa), Jesus Buff (Veresegyház–Ócsa), God Given Joy (Békéscsaba–Gyula–Gödöllő). Mindannyian őszinte és egyértelmű Krisztus-bizonyságtétellel szolgáltak. Zenéjük, dalaik, bizonyságtételeik egybecsengtek a nap mottójával: Nem vagy egyedül!
A szügyi gyülekezet nagy szeretettel látott vendégül mindenkit, aki akár szolgálóként, akár hallgatóként eljött erre a missziói alkalomra. Az egyik résztvevő a találkozó végeztével így fogalmazott: „A néha viharosan szeles idő ellenére is áldott, családias, baráti és testvéri evangélizáción vehettünk részt, megerősödhetett mindannyiunkban, hogy bizony nem vagyunk egyedül, nagyon szeret bennünket a mi mennyei Urunk. Komolyan kell vennünk, hogy ő a tenyerén hordoz bennünket, és elhalmoz áldásaival! Övé minden dicsőség!”
bjd
Regionális hozzárendelés: Szügyi Evangélikus Egyházközség