Keresztény szemmel

Azon a reggelen csak azt hallottam, hogy mögöttem léptek koppannak, és valaki minden sarkon arra kanyarodik be, amerre én is. Az is meglehetősen furcsa volt, hogy az a valaki folyamatosan mond valamit mögöttem. Alig vannak az utcán, egy ember léptét hallom magam mögött… Vagy bolond az illető, vagy szónoki beszédet gyakorol, amely elég sűrűn tele van tűzdelve „heló”-val – gondoltam. Amikor a munkahelyem utcája előtti sarkon jártam, akkor már gyanús volt, hogy mégiscsak tőlem akar valamit Mr. Heló.

Hátrapillantottam. A futó pillantásból nem sok dolog derült ki, csak az, hogy egy fiatalember jön utánam. Nem álltam meg, nem kérdeztem tőle semmit, és nem szándékoztam reagálni sem a helózására, hiszen nem szoktam idegenekkel bájcsevegni – még a végén kiderül, azért akar megállítani, hogy erkölcstelen ajánlatot tegyen, vagy drogra kérjen pénzt… Ismerem én ezt a fajtát – gondoltam, és szaporáztam a lépteimet. Azonban mégiscsak meg kellett állnom, mert a lámpa még nem váltott zöldre, így kénytelen voltam elengedni néhány autót. És ekkor beért Mr. Heló, aki a rohanó, számára szokatlannak tűnő tempó miatt kissé lihegett, mire közvetlenül mellém állt. Mosolygott, és egy kicsit közelebb lépett hozzám.

Alaposan megnézhettem a halmozottan trendi fiúkát a trendi frizurájával, a trendi papucsában, ruhájában, trendi illatfelhőbe burkolva. Tulajdonképpen akármilyen csúnya dolgokat gondoltam is róla, mégis bátornak találtam, hiszen volt bátorsága megszólítani! Méregetés közben azon gondolkodtam, hogyan szégyeníthetném meg az utcán ismerkedő fickót a már-már szemtelennek ható merészsége miatt, mikor udvariasan megkérdezte: „Elnézést, ne haragudj, azért loholok utánad, hogy megkérdezzem: nem te hagytad véletlenül a pénztárban az egy kiló paradicsomot? Félretették a kettes pénztárba.”

– gergely –