Napról napra

Isten azt mondta Jákóbnak: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj! Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. 1Móz 46,3–4a (Zsid 12,12–13; Mt 28,16–20; Róm 6,3–8/9-11/; Zsolt 119,1–8) Jákób, akinek nagyapját, Ábrahámot Isten kihívta Ur városából és nomád pásztorrá tette, fél elmenni Egyiptomba, ahol bálványimádó pogányok között kell ismét letelepedett életmódot élnie. Semmit sem ért Isten tervéből. Nem sejti, hogy legkedvesebb fiát, Józsefet a testvérei gonoszsága révén Isten azért juttatta Egyiptomba, és azért tette ott főemberré, hogy ennek a pogány birodalomnak egy félreeső tartománya legyen leendő népe bölcsőjévé, hogy mintegy négyszázötven évvel később hatalmas jelekkel hozza ki onnan a Jákób utódaiból lett népet, és bevigye őket az Ábrahámnak megígért tejjel-mézzel folyó földre, Kánaánba. Jákób fél elindulni, Isten azonban megerősíti: ő maga megy vele Egyiptomba, és ő maga fogja visszahozni is: igaz, neki már csak a csontjait fogják magukkal vinni az Egyiptomból kivonuló utódok. Jákób ebből semmit sem ért, de bízik Istenben, és az ő szavára elindul. Hiszi, hogy Isten a bálványimádó birodalomban is vele lesz, és utódait is megőrzi a pogányság minden kísértésétől. Isten népét – amíg hisz és engedelmeskedik – ellenséges világnézetű, kultúrájú, vallású környezetben sem érheti semmi olyan baj, amely megígért örökségének elnyerését veszélyeztetné. A szekularizált társadalomban való élet a hívőknek okozhat kényelmetlenséget, akár szenvedést és megpróbáltatást is, de aki kitart a hitben, az az üdvösség ígéretét nem veszíti el.

Fogoly vagyok, nem szabadulhatok, szemem elbágyadt a nyomorúságtól. Hívtalak, Uram, mindennap. Zsolt 88,9b–10 (Kol 1,5; 2Móz 14,15–22; Mt 5,33–37) A 88. zsoltár olyan ember imádsága, aki már régóta súlyos betegség fogságában vergődik, és naponta könyörög gyógyulásért, de Isten mindeddig nem teljesítette kérését. Már a halál közelségét érzi, Isten iránti bizalma mégsem fogy el: tovább könyörög. Az Újszövetségben a kánaáni asszony hite hasonlítható ehhez. Az ilyen hitű ember lehet, hogy nem nyeri el, amiért imádkozik, de ennél sokkal nagyobb a jutalma: magát Istent nyeri meg, és benne valójában mindent megnyer.

Ujjong az ajkam, ha tenéked zenghet, lelkem is, amelyet megváltottál. Zsolt 71,23 (Mt13,44; ApCsel 2,32–40; Mt 5,38–48) A 71. zsoltár olyan ember imádsága, aki nemcsak nyomorúságot szenvedett, de Isten szabadítását is tapasztalta már. Ezért amikor ismét bajba jut, így tud imádkozni: „Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem.” (20. vers) Még nem látja a szabadulás útját, de tudja, hogy van Megváltója, ezért nem szorult helyzetén kesereg, hanem ujjongó énekkel és ujjongó lélekkel várja Isten szabadító tettét.

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását. Péld 16,9 (Fil 1,6; ApCsel 16,23–34; Mt 6,1–4) Ember tervez, Isten végez! Az ember akarhat bármit, de akaratának érvényt csak akkor tud szerezni, ha Isten is úgy akarja, illetve megengedi. Isten akarata viszont mindig meglesz: gyakran a vele ellentétes akaratunk által is. Isten sokszor utat enged az övével ellentétes akaratunknak, de az eredmény ilyenkor is az ő tervébe illeszkedik, azt fogja szolgálni.

Áldjátok az Urat, ti teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad, lelkem, az Urat! Zsolt 103,22 (Zsid 13,15; Mt 18,1–6; Mt 6,5–15) Ahol Isten látszólag nem uralkodik, mert teremtményei föllázadtak ellene, valójában ott is az ő akarata valósul meg, csak rejtetten és sok szenvedés árán jut célhoz. Akik viszont rábízzák magukat Isten mindenkor szent és jó akaratára, azok nem fognak csalódni, hanem a zsoltárossal együtt fogják Istent hálatelt szívvel áldani.

Nem mondja többé Sion lakója, hogy beteg, az ott lakó nép bűnbocsánatot nyer. Ézs 33,24 (Róm 16,25.27; Jn 19,31–37; Mt 6,16–18) Isten népe számára a bűnbocsánat fog gyógyulást hozni. A próféta nem a testi betegségekről mondja ezt, hanem a bűnből mint betegségből való gyógyulást ígéri. Csak a bűnbocsánat szabadít fel a bűnnel való szakításra.

Tűzbe teszem és megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt. Zak 13,9 (1Pt 1,6–7; Jel 3,1–6; Mt 6,19–23) A gyógyulás, a bűntől való megtisztulás ritkán történik egyik pillanatról a másikra. Általában hosszadalmas folyamat. Isten szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal égeti ki lelkünkből a bűnt. Nem büntetésként méri ránk a szenvedést, hanem mert megbocsátott, és valóban meg akar tisztítani minden bűnös indulattól.

Véghelyi Antal