Egyházunk egy-két hete

E sorok írója püspöki titkárként no meg újságíróként és szerkesztőként különösen is igyekszik minden egyházi szervezettől, egyesülettől, szerveződéstől egyenlő távolságot tartani, így védve magát az elfogultság kísértésétől. Számomra mindegyik közösségünk fontos. Állítom ezt annak ellenére is, hogy néhány évvel ezelőtt az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) elnöksége azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy az általam szerkesztett Dunántúli Harangszó című periodika negyedévenként fogadja be, jelentesse meg körlevelüket. Így az egyesület hírei eljutnak az újság olvasóihoz, és cserébe a külmissziót pártoló tagjaik is megkapják az újságot…

Valamikor tavasszal éppen egy ilyen mellékletet tördeltem, amikor B. Pintér Márta, az egyesület lelkészi elnöke azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy vállaljam el a nyári piliscsabai konferenciájukon – Joób Olivér zürichi nyugalmazott lelkésszel együtt – az evangélizációs alkalmak szolgálatát. Nehéz lett volna nemet mondani, hiszen egy ilyen alkalom jó lehetőség az egykori ostffyasszonyfai elődömmel, valamint az olvasókkal való találkozásra is. Bátorított a hét mottója – „Isten nem személyválogató” (ApCsel 10,34b) –, valamint az elnökségnek az a figyelmeztetése, hogy bármely munkaterületen dolgozom is egyházunkban, én elsősorban lelkész vagyok. Joób Olivérrel előzetesen úgy beszéltük meg, hogy ő reggelente bibliatanulmányt tart Kornéliusz története alapján (ApCsel 10), én pedig az esti evangélizációs alkalmakon hirdetek igét az evangélium pogányok közötti terjedéséről a samáriai asszony, a kapernaumi százados és az etióp főember megtérésének története alapján.

Ilyen előzmények után jött el a várva várt nap, július 8-a, a konferencia nyitónapja. Rögtön az első este egy etióp családdal ismerkedhettünk meg, amelynek tagjai a hitük miatt elszenvedett üldözés következtében menekültek el szülőföldjükről, majd hazánkban találtak otthonra, szabadságra. Bizonyságtételüket hallgatva megfogalmazódott bennem, hogy a harmadik világból most még csak menekültként jönnek hozzánk emberek, de hamarosan misszionáriusokat fognak küldeni…

Két külföldi vendége is volt a konferenciának. Heikki Hilvo, a finn misszió (FELM) munkatársa szemléletes módon számolt be a hozzá tartozó távol-keleti országokban, különös tekintettel a Tajvanon végzett missziói szolgálatokról; ez utóbbiban ő maga is részt vett. Elmondta, hogy ma kétszázhatvan finn misszionárius szolgál Ázsiában, a Közel-Keleten, az Ural vidékén (nyelvrokonaink között), valamint Afrikában és Latin-Amerikában. A másik vendég, dr. Hermann Vorländer – a 2007 januárjától Mission EineWelt nevet viselő bajor missziói intézet igazgatója – bemutatta mindazokat az országokat, ahol közel ötven misszionáriusuk és huszonöt önkéntesük szolgál. Ajándékként minden résztvevő kapott egypicinyrézkeresztet. Ezeket libériai testvéreink készítették apolgárháború után szerteszét heverő, üres töltényhüvelyekből, a halál helyetta Jézusban kapott életet hirdetve.Ez a misszió feladata is, az élet hirdetése. Hermann Vorländer elmondta még, hogy Kínában nagy az éhség Isten igéjére. Ma közel százmillióra tehető az ottani keresztények száma. Az Amidy Alapítványon keresztül már ötvenmillió példányban jelenhetett meg a kínai fordítású Biblia.

A programok keretében Szeverényi János országos missziói lelkész is tartott előadást a konferencián, illetve Joób Olivér személyesen vallott az egykori menekültek között Európa több országában végzett lelkigondozói szolgálatáról, Brebovszky Gyula nyugalmazott lelkész pedig a nemrég megjelent Podmaniczky-könyvet mutatta be. A konferencia zárónapján Gáncs Péter püspök tartott úrvacsorai istentiszteletet.

A külmissziói konferenciával párhuzamosan gyermektábor is volt Piliscsabán. Ebben gyermekeim is átélhették a testvéri közösséget. Feleségem, Menyesné Uram Zsuzsa lelkész a délutáni bibliakörök vezetésében kapott feladatot, így családi szolgálattá is alakult a meghívás.

Hazaérve erről az alkalomról örömmel nyugtázhatom, hogy kár lett volna elszalasztani a lehetőséget. És hálás vagyok azért, hogy részt vehettünk az Evangélikus Külmissziói Egyesület idei nyári konferenciáján. Mert itt is megtapasztalhattuk, hogy Isten valóban nem személyválogató!

Menyes Gyula