Keresztutak

A kiváló mélytenger-kutató, Robert Ballard a Titanic nevű óriásgőzös roncsainak felfedezése során tanúja lehetett egy valamikor büszke, de egyrészt a sors kiszámíthatatlan játéka, másrészt az emberi gondatlanság egymást erősítő tényezői miatt elsüllyedt, örökre eltűnt világ újbóli feltárulásának.

Hasonlóan megrázó és megdöbbentő élmény a nyolcszáz esztendeig magyar befolyás alatt fejlődő és gyarapodó, a nyolcvan esztendős román uralom alatt pedig a német elemtől etnikailag megtisztított erdélyi evangélikus szász falvak sorsával való szembesülés. Ha tipikus példát keresünk, a Segesvártól Brassó irányába vezető főúton, Szászkézden (németül Keisd, románul Saschiz) álljunk meg, hogy lássuk egy letűnt, de a mainál talán szebb és humánusabb világ még fellelhető emléktöredékeit.

Az ódon vártemplom tornyán kívül látható, „Bogdán” nevet viselő, fából faragott figura negyedóránként felhangzó harangütéssel jelezte az idő múlását, de a toronyóra végképp megállt… Pedig a lutheránus szászok által épített egyik legmonumentálisabb erődtemplomot 1993-ban a világörökség részévé nyilvánították. Érdekességét az adja, hogy a tipikus csarnoktemplomhoz a segesvári óratorony hű mása kapcsolódik. Eredetileg egy 13. századi, háromhajós román stílusú bazilika helyére épült, gótikus stílusú átalakítása 1493-ban kezdődött meg. 1525-ben már a szász vidékre jellemző várszerű erődítés az épület. 1663-ban országgyűlésnek is helyt adott, a lutheránus polgárok pedig – a közeli Segesvárral versengve – az óratoronyra 1667-ben két újabb emeletet húztak, és a segesvárival szinte megegyező toronysisakkal vértezték fel. A tornyot a nagy erejű földrengés középen szinte kettéhasította 1986-ban. Viszont pozitív jelként értékelhetjük, hogy tavaly megkezdődött a csarnoktemplom régen esedékes felújítása.

Az 1908-ban emelt német evangélikus iskolába már nem indulnak tanulók, a betört ablakokon csak a szél járja át a télen fagyos tantermeket… A főutcán álló épület elárvulva várja sorsát. Egykori német evangélikus diákjai már felnőttként Németországban, Európa más német nyelvű vidékein vagy a világban szétszóródva élnek – őket gyermekként, szüleiket felnőtt állampolgárként árusította ki a román állam a szocializmus utolsó évtizedeiben az akkori Német Szövetségi Köztársaságnak. Míg 1910-ben Szászkézd 1985 lakosából 1209 volt német evangélikus, addig az utolsó népszámlálás 2002-ben már csak 82 szászt és 79 lutheránust említett a 2048 tagú faluközösségből. A 11. században eredetileg székelyek által alapított településen a magyarok aránya változatlan maradt az elmúlt száz esztendőben; számuk harminckettőről ötven főre emelkedett.

Az erdélyi szász falvakra és városokra olyannyira jellemző tánctér, a „Tanzplatz” házai zömükben megroskadva várják a jobb kort… Pedig egykori lakói még készültek a jövőre. Az épületek utolsó tatarozása a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek legelején is zajlott, amint az a feliratokból kiderül. A szegénység azonban nagy úr; gyakran látni a félig már leomlott épületbe betérő újdonsült lakókat. A stílszerűen a román nemzeti lobogó színeire pingált boltban pedig igen jelentős a forgalom. Az élet megy tovább…

Rezsabek Nándor