Evangélikusok

Brósz Jonatán egyházunkban és a közéletben is jelentős szolgálatokat végzett, nevét mégis csak kevesen emlegetik. Célszerű, hogy emlékezzünk reá.

1. július 23-án született Felkán, Szepes megyében, és még aznap megkeresztelte Klein Sámuel lelkész. Apja építőmester és közmegbecsülésnek örvendő polgár volt. Elemi iskolai tanulmányait Felkán, a középiskolait a késmárki líceumban, jogi tanulmányait pedig az eperjesi kollégiumban végezte, ahol akkoriban Vandrák András és Csupka András professzorok jelentették a „különleges minőséget”. Brósz Jonatán kitűnt társai közül szorgalmával és ragyogó tehetségével.

Jogi tanulmányai befejezése után a Kubinyi család alkalmazta patvaristának és nevelőnek Liptóban. Amikor 1847-ben megszerezte ügyvédi diplomáját, ügyvédi irodát nyitott Szepesszombaton. A szabadságharc idején mint segédtiszt szolgált; közben hazáját szerető, áldozatkész, hűséges magyarrá formálódott.

A szabadságharc bukása után zaklatták, üldözték. El akarták tiltani ügyvédi munkájától. Erre az időszakra esik házasságkötése a tekintélyes földbirtokos, Bielek László leányával, Kornéliával. Felesége és gyermekei jelentették munkájához a harmonikus hátteret. Veje volt Mágócsy-Dietz Sándor botanikus, egyetemi tanár és Szigethy Lajos, a fasori gimnázium tanára.

Csak sorozatos kérelmek és próbálkozások után, nehezen sikerült engedélyt kapnia ügyvédi gyakorlata folytatásához, de csak – mintegy száműzve – Beregszászra. Noha rövid idő alatt a számára teljesen idegen környezetben is népszerűvé és elismertté lett, mégis visszavágyott a neki oly kedves Felvidékre: 1858-ban Kassán megnyithatta ügyvédi irodáját.

1860-ban érdekes változás következett be pályafutásában. 1859. szeptember 11-én megjelent a szeptember 1-jén kelt, úgynevezett protestáns pátens, amely durva „belenyúlás” volt a protestáns egyházak életébe: erőszakkal szabályozta az állam és a protestáns egyházak viszonyát. Nemcsak a magasabb egyházi tisztségviselők, hanem a lelkészek és a falusi tanítók megválasztását is a kormányhatóságok megerősítésétől tette függővé. Veszélybe került magasabb fokú tanintézeteink nyilvánossági joga.

Egyházi szervezeteink, testületeink egymás után tiltakoztak a hagyományos protestáns autonómia durva megsértése ellen, például szeptember 27-én a tiszai egyházkerület késmárki gyűlése. Zsedényi Ede éles hangú felszólalását az akkor Szepesbélán lelkészkedő Máday Károly vette jegyzőkönyvbe, Pálkövi Antal sárospataki evangélikus tanár pedig kinyomatta, és gondoskodott szétküldéséről.

Ezért az egyértelmű, határozott, bátor kiállásukért mindhármukat vád alá helyezték. Az 1859. december 30-án megtartott törvényszéki tárgyaláson még maguk védekezhettek, de amikor 1860. májusában a két perbefogottat bebörtönözték, Brósz Jonatán önként vállalta védelmüket. (Pálkövi betegségére való tekintettel négyheti halasztást kapott. Május 15-én a császár visszavonta a pátenst, így ő nem került börtönbe.) Magyarázható ez a spontán kiállása erős protestantizmusával, egyházszeretetével, de mind abszolutizmusellenessége, mind pedig magyarsága is indukálta határozott kiállását az igaz ügy mellett. „A protestánsok, midőn ősi alkotmányos presbyterialis szervezetök mellett sikra szállnak: a mindent központosító abszolutizmust támadták meg.” (Ballagi G.: A protestáns pátens és a sajtó, Hornyánszky, Budapest, 1892. 4–6. o.)

Zsedényire különösen haragudott a bécsi kormányzat, mert – mint udvari tanácsost, a szabadságharc előtti, kormánytámogató párt vezérét – a pátenst támadó fellépéséért árulónak tartották. Nemessége, címei, nyugdíja elvesztésére és nyolc hónapi börtönre ítélték.

Mádayval kapcsolatban írta életrajzírója: „Érdekes volt akkor a közönség részvétele a fogoly iránt. Majdnem minden félórában jelentkezett egy látogató az elnöknél, hogy engedélyt nyerhessen Mádayhoz bocsáttatni. S e látogató férfiak és nők csemegét, pogácsát, tokaji bort csempésztek be a fogoly részére.” (Hörk J.: Az ev. Tisza-kerület püspökei. Superintendensek. Kassa, 1888. 95–118. o.) Őt négyhavi börtönre és lelkészi állásának elvesztésére ítélték.

1. január 10-én az uralkodó még elrendelte a pátensnek az érdekelt egyházak templomi szószékeiről történő kihirdetését (ezt csak 226 evangélikus és 25 református lelkész teljesítette), de május 15-én „legfelső kézirattal” – utalva az iránta mutatkozott elégedetlenségre – gyakorlatilag hatálytalanította, ám teljes visszavonása csak 1867-ben történt meg. Az elítélteket már 1860 tavaszán szabadlábra helyezték és rehabilitálták. Fokozatosan helyreállt egyházunk törvényes rendje.

Brósz Jonatán népszerűsége tovább emelkedett. Rögtön Kassára kerülése után a magyar–német egyházközség jegyzője lett. Ugyanez a közösség 1861-ben teljes bizalommal felügyelőjévé választotta, és ebben a szolgálatában 1889-ben történt visszavonulásáig mindig újraválasztották. A tiszai egyházkerület is felfigyelt hasznos tevékenységére, és megválasztotta kerületi testületébe világi képviselőnek. Részt vett országos és külföldi rendezvényeken is, és eredményesen képviselte megbízóit.

Amikor a kassai egyházközség 1886-ban meg akarta ünnepelni huszonöt éves felügyelői jubileumát, elhárított minden ünneplést, és iskolaalapítványt létesített. Az iskolaépület elkészült.

Betegeskedés után, 1893. január 1-jén hunyt el; 3-án temették el, Csiskó János és Stehlo János lelkészek szolgálatával.

Az egyháztörténet számon tartja Brósz Jonatán személyét és munkásságát. „Az igazak emlékezete áldott!” (Péld 10,7a)

Barcza Béla