Napról napra

Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő gyökér! 5Móz 29,17b (Zsid 12,15; Jn 6,1–15; ApCsel 2,41–47; Zsolt 119,9–16) A méreg öl, az üröm megkeserít. A Biblia feltárja, hogy mindkettő gyökere a szívben van. Ha a keserűséget szabadjára engedjük, növekedni kezd, és másokat is megfertőz. Az érzésből lesz a szó, a szóból pedig a tett. Figyeljük meg, ha egy társaságban egyvalaki gyűlölködni, panaszkodni kezd, milyen hamar társakra talál! Fertőzi a légkört. Ettől akar megóvni minket ez a mai ige.

Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?! Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan megérdemli. Jer 17,9–10 (Fil 2,4; 2Krón 30,13–22; Mt 6,24–34) Mi a csalárdság? Az, hogy a szívünk mindig hamis dolgokra épít: pénz, test, siker. Mindig a láthatókhoz tapad. Ha kérjük is Isten segítségét, a szívünk mélyén igazában saját terveinkben, emberi kapcsolatainkban bízunk. Isten ezt a hamis bizakodást akarja megtörni bennünk. Valójában nem is javításra, hanem új szívre van szükségünk!

Jézus eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utánament gyalog a városokból. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. Mt 14,13–14 (3Móz 10,3; Mt 22,1–14; Mt 7,1–6) Jézus nem nagynak látja az embert. Szerinte az ember: szétszórt, pásztor nélküli, beteg és erőtelen. – Ki vagyok? Van-e helyes önismeretem? A betegágy arra tanít: nincs ellenálló erőm a betegségekkel szemben. A bűn pedig azt jelzi: nincs ellenálló erőm a bűnnel szemben, szabad prédája vagyok indulatoknak, szenvedélyeknek. Jézus, mindezt látva, nem taszít el, hanem szánalommal hajol hozzám, hogy segítsen, mint jó pásztor, mint áldott orvos.

Örökké emlékezik szövetségére, az ezer nemzedéknek parancsolt igére. Zsolt 105,8 (Róm 6,5; Zak 8,9–17; Mt 7,7–11) Isten érthetetlen kegyelme, hogy a bűneset után szövetséget kötött az emberrel. Csak azt szoktuk elfelejteni, hogy minden szövetségnek két oldala van. Isten megtartja ígéretét, bűneinket megbocsátja, gondol visel rólunk, őriz. De mi megfeledkezünk ígéretünkről. Csak panaszaink, követeléseink vannak. Csak ajándékaira tartunk igényt, de nem keressük először Isten országát.

Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Zsolt 105,1 (Mt 10,27; 1Kor 10,16–17; Mt 7,12–23) A hálátlanság bűn. Mögötte ott van az Istentől elszakadt ember gőgje. Van ember, aki a másik embernek sem köszön meg semmit. Neki minden jár… Különösen az Istentől kapott, valójában meg sem érdemelt ajándékokat vesszük természetesnek. Ilyen például az egészség, a család, az éjszakai nyugalom és még sok minden más. Amit nem köszönök meg Istennek, azon nincsen áldás.

Aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mt 6,27 (Préd 8,8; Lk 22,14–20; Mt 7,24–29) Nehéz szabadulni az aggodalmaskodástól, mert az a szívben fészkel. Minduntalan elénk hozza a jövőt: mi lesz holnap? Mi lesz, ha egyedül maradok betegen, tehetetlenül? Mi lesz a gyerekeimmel, hogyan boldogulnak? Mindent sötétnek, reménytelennek látunk. Pedig Jézus bátorítóan mondja: tekintsetek a mezők liliomaira, az égi madarakra… Istennek rájuk is van gondja – mennyivel inkább van ránk!

Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el! Zsolt 71,9 (Róm 4,19; Jel 19,4–9; Mt 8,1–4) Fogy az erőnk. Hiába megyek lassan a lépcsőn, mégis érzem a szívemet, meg kell állnom. Hol van már a végigaludt éjszaka, a reggeli friss ébredés? A barátok, kortársak – ha még élnek is – lassan elmaradnak mellőlünk. Csak egy biztos kapaszkodó van: Isten ígérete, hogy az erőtlen erejét megsokasítja. Jó ezzel a tudattal indulni a mai napon is!

Gáncs Aladár