Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 35 - Kósa László lelkész kitüntetése

Keresztutak

Kósa László lelkész kitüntetése

A Keresztúr nevű települések VIII. konferenciájának rendezvényei között szerepelt augusztus 26-án a Rákoskeresztúrért díj átadása a Dózsa Művelődési Házban. A 2007. évi Rákoskeresztúrért díj egyik kitüntetettje Kósa László rákoskeresztúri evangélikus lelkész volt. A megtisztelő címet Riz Levente, Budapest főváros XVII. kerületének polgármestere adta át.

Laudációjában a polgármester visszaemlékezett a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban Kósa Lászlóval végzett közös munkára: „Laci, tíz évig voltunk munkakapcsolatban, tőled tanultam a legtöbbet. Emberi tartást, becsületet – ezeknek mindig hangot adtál. Volt olyan is, hogy a szemeddel üzentél, amikor nyolc óra helyett nyolc óra két perckor léptem az osztályterembe.”

Riz Levente megemlékezett a kitüntetett családjáról is. Dr. Kósa Pál (Kósa László édesapja) negyven évig szolgált parókusként Rákoskeresztúron. Szolgálata alatt bontották le első templomukat, ekkor hurcolták munkatáborokba a keresztúriak egy részét, a lelkészt pedig kuláknak nyilvánították.

Kósa László először (1954-ben) kántorizált a gyülekezetben, majd 1964. július 12-én lelkésszé is itt avatta Káldy Zoltán püspök. 1969-ben választották rákoskeresztúri másodlelkésszé, 1974 óta pedig a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség parókusa.

Szolgálati ideje alatt sok kívülről jövő megrázkódtatás érte a gyülekezetet, a szanálás pedig teljesen eltörölte a régi Keresztúrt. Azonban Isten segítségével, lelkészének munkálkodásával a gyülekezet „stabilizálódott”. Ma is Budapest egyik legnagyobb evangélikus közössége; az egyházközségben vasárnaponként négy templomban hirdetik Isten igéjét, és számos alkalom várja a hitüket gyakorolni kívánókat, a keresztény közösséget megélni akarókat.

Kósa László munkássága nem csak a gyülekezetben volt meghatározó jellegű; szolgálata kisugárzott a település egészére. A XVII. kerületi önkormányzat ezt a tevékeny életutat ismerte el a kitüntető cím odaítélésével és átnyújtásával.

Dr. Léránt István felügyelő