A hét témája

Találkozásunknak különleges színt kölcsönzött, hogy a konferencia programján szerepelt két olyan film közös megtekintése és megvitatása, melyek témájukban a tõlünk eltérõvel való szembesülésrõl szólnak.

Bevezetõ elõadásában (Film és teológia) az egyházkerület teológusa, Jonny Karlsson emlékeztetett arra, hogy a Gutenberg-érával szemben – amikor is a könyv volt az emberi történetek másokkal való megosztásának fõ eszköze – korunkban ezt a szerepet a mozgókép vette át. Mint minden mûvészet, a film is arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit jelent embernek lenni, melyek az ember alapvetõ konfliktusai („Mindig ugyanazokat a nagy mítoszokat meséljük újra…”).

A filmen arcot ölt a „másik”, és mivel direktebb módon nevezi meg a konfliktust, mint a könyv, nagy érzelmi megtisztító ereje van. Az elõadó idézte egy norvég rendezõ mondatát: „Ha nem tudok reményt adni az embereknek a filmjeimen keresztül, akkor nem akarok többé filmeket készíteni.”

Olyan korban élünk – mondta a teológus –, amelyben nagyon nehéz például a bûntudatról szólni, részben mert az egyház sokszor terhelte igazi ok nélkül bûntudattal az embereket. A feloldozásban segíthet a film, ha az emberek és Isten közötti megbékélést, kiengesztelõdést közvetíti.

De hogyan hozható közös nevezõre film és teológia? Csak arra használható a film, hogy illusztrálja, ami a Bibliában már megmondatott? Vagy felismerjük, hogy a filmek kérdeznek, sõt provokálnak is bennünket? Próbára teszik hitünket, meggyõzõdésünket, és arra indítanak, hogy keressük és megtaláljuk helyünket a történetben; megtanítanak friss szemmel látni és új szívvel értelmezni a Bibliát.

Az egyházkerület püspöke, Martin Lind Egyház és homoszexualitás – harmincöt év munkája a Svéd Egyházban címmel tartott elõadást. Leszögezte: nincs megoldása a kérdésre, de van véleménye, melynek alapja az alázat gyakorlása és a különbözõségek elfogadása az egyházban. Tíz-tizenkét komoly tanulmánykötet jelzi azt a munkát, melyet a Svéd Egyház az elsõ hivatalos állásfoglalása, 1972 óta elvégzett – nemcsak elméleti szinten, hanem minden gyülekezetben.

1. fontos állomás ezen az úton: a svéd parlament döntése alapján államilag bejegyezhetik egynemûek kapcsolatát is. Mit tegyen az egyház ebben a kiélezett helyzetben?

Lind püspök kérésére elõvettük Bibliánkat, és elõkerestük azokat a helyeket, melyek a homoszexualitást érintik (a teljesség igénye nélkül: 1Móz 19,1–13; Bír 19,22–30; 3Móz 18,22 és 20,13; 1Kor 6,9–10; Róm 1,26–27; 1Tim 1,9–10).

Mi volt számomra új ebben az értelmezésben? Az például, hogy az ószövetségi szakaszok a homoszexualitást mint az agresszió, a prostitúció egyik formáját ítélik el (miközben megengedõbbek a különnemûek nemi agressziójával szemben), az újszövetségi részek pedig szorosan kapcsolódnak a római fürdõkben megjelenõ gyakorlathoz. De be kellett ismernünk: nem találunk sehol olyan utalást sem az ószövetségi korban, sem az antik világban, amely segítene eligazodni abban, hogy miként viszonyuljon az egyház olyan egynemû párokhoz, akik életre szólóan akarnak egymással együtt élni. Hogyan ölt testet ebben az esetben a szeretet parancsa az egyház szolgálatában? Mély kegyességû, megalapozott hitû, bibliás svéd lelkész testvéreink igazságkeresésének mélységét mindannyian átérezhettük.

Együtt éltük át a négynapos találkozó talán legmegrázóbb perceit is: valaki, aki addig naponta szolgált bennünket, akit nagyon megszerettünk, mert figyelmességével és alázatával elöl járt közöttünk, most leült közénk, és nyíltan beszélt hitérõl és homoszexualitásáról; a hosszú útról, melynek végén már el tudja fogadni magát ilyennek, és bízik Isten szeretetében, akit minden erejével keres és szolgál. Most egyedül él, mert csak olyan kapcsolatba bocsátkozik, amelyet élete végéig tud vállalni.

A közös útkeresés izgalma és öröme töltötte be napjainkat. És közös volt szívünk legmélyebb vágya is: keresni Isten útját, és végigmenni rajta.

Kovácsné Tóth Márta