A hét témája

Találkozásunknak különleges színt kölcsönzött, hogy a konferencia programján szerepelt két olyan film közös megtekintése és megvitatása, melyek témájukban a tőlünk eltérővel való szembesülésről szólnak.

Bevezető előadásában (Film és teológia) az egyházkerület teológusa, Jonny Karlsson emlékeztetett arra, hogy a Gutenberg-érával szemben – amikor is a könyv volt az emberi történetek másokkal való megosztásának fő eszköze – korunkban ezt a szerepet a mozgókép vette át. Mint minden művészet, a film is arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit jelent embernek lenni, melyek az ember alapvető konfliktusai („Mindig ugyanazokat a nagy mítoszokat meséljük újra…”).

A filmen arcot ölt a „másik”, és mivel direktebb módon nevezi meg a konfliktust, mint a könyv, nagy érzelmi megtisztító ereje van. Az előadó idézte egy norvég rendező mondatát: „Ha nem tudok reményt adni az embereknek a filmjeimen keresztül, akkor nem akarok többé filmeket készíteni.”

Olyan korban élünk – mondta a teológus –, amelyben nagyon nehéz például a bűntudatról szólni, részben mert az egyház sokszor terhelte igazi ok nélkül bűntudattal az embereket. A feloldozásban segíthet a film, ha az emberek és Isten közötti megbékélést, kiengesztelődést közvetíti.

De hogyan hozható közös nevezőre film és teológia? Csak arra használható a film, hogy illusztrálja, ami a Bibliában már megmondatott? Vagy felismerjük, hogy a filmek kérdeznek, sőt provokálnak is bennünket? Próbára teszik hitünket, meggyőződésünket, és arra indítanak, hogy keressük és megtaláljuk helyünket a történetben; megtanítanak friss szemmel látni és új szívvel értelmezni a Bibliát.

Az egyházkerület püspöke, Martin Lind Egyház és homoszexualitás – harmincöt év munkája a Svéd Egyházban címmel tartott előadást. Leszögezte: nincs megoldása a kérdésre, de van véleménye, melynek alapja az alázat gyakorlása és a különbözőségek elfogadása az egyházban. Tíz-tizenkét komoly tanulmánykötet jelzi azt a munkát, melyet a Svéd Egyház az első hivatalos állásfoglalása, 1972 óta elvégzett – nemcsak elméleti szinten, hanem minden gyülekezetben.

1. fontos állomás ezen az úton: a svéd parlament döntése alapján államilag bejegyezhetik egyneműek kapcsolatát is. Mit tegyen az egyház ebben a kiélezett helyzetben?

Lind püspök kérésére elővettük Bibliánkat, és előkerestük azokat a helyeket, melyek a homoszexualitást érintik (a teljesség igénye nélkül: 1Móz 19,1–13; Bír 19,22–30; 3Móz 18,22 és 20,13; 1Kor 6,9–10; Róm 1,26–27; 1Tim 1,9–10).

Mi volt számomra új ebben az értelmezésben? Az például, hogy az ószövetségi szakaszok a homoszexualitást mint az agresszió, a prostitúció egyik formáját ítélik el (miközben megengedőbbek a különneműek nemi agressziójával szemben), az újszövetségi részek pedig szorosan kapcsolódnak a római fürdőkben megjelenő gyakorlathoz. De be kellett ismernünk: nem találunk sehol olyan utalást sem az ószövetségi korban, sem az antik világban, amely segítene eligazodni abban, hogy miként viszonyuljon az egyház olyan egynemű párokhoz, akik életre szólóan akarnak egymással együtt élni. Hogyan ölt testet ebben az esetben a szeretet parancsa az egyház szolgálatában? Mély kegyességű, megalapozott hitű, bibliás svéd lelkész testvéreink igazságkeresésének mélységét mindannyian átérezhettük.

Együtt éltük át a négynapos találkozó talán legmegrázóbb perceit is: valaki, aki addig naponta szolgált bennünket, akit nagyon megszerettünk, mert figyelmességével és alázatával elöl járt közöttünk, most leült közénk, és nyíltan beszélt hitéről és homoszexualitásáról; a hosszú útról, melynek végén már el tudja fogadni magát ilyennek, és bízik Isten szeretetében, akit minden erejével keres és szolgál. Most egyedül él, mert csak olyan kapcsolatba bocsátkozik, amelyet élete végéig tud vállalni.

A közös útkeresés izgalma és öröme töltötte be napjainkat. És közös volt szívünk legmélyebb vágya is: keresni Isten útját, és végigmenni rajta.

Kovácsné Tóth Márta