Napról napra

Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. Mt 6,21 (5Móz 5,21; Lk 10,25–37; 1Jn 4,7–12; Zsolt 71) Amivel foglalkozom, az válik értékessé számomra. Ma még meg tudom különböztetni a sürgőset a fontostól. Ma még látom, mi az, amit elvárnak tőlem, s mi az, ami valóban lényeges. Vajon észreveszem-e, ha egybemosódnak ezek a különbségek? Amikor Jézus követésére hív, arra mutat, ami valóban fontos és értékes, hogy azzal foglalkozzam, s akkor a szívem is, a gondolkodásom is értékekkel telik meg.

Aki azt mondja: ismerem az Istent, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság. 1Jn 2,4 (2Móz 23,1; 5Móz 15,1–11; Mt 13,53–58) Szeretném úgy tölteni ezt a napot, hogy tudom: ismerem Istent. Munkám közben, vagy amikor közlekedem a városban, amikor szóba állok valakivel, amikor beszélek valakiről, hadd jusson eszembe: ismerem Istent. Jézusban ismertem meg őt: egyenesnek, szelídnek, irgalmasnak ismertem meg őt. Így fordult felém. Szeretnék ma én is így viselkedni, hogy Jézus legyen látható rajtam keresztül is.

A jótékonyságról és az adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. Zsid 13,16 (Zsolt 54,8; Ám 5,4–15; Mt 14,1–12) Amikor arról elmélkedem, mit jelent Isten tetszése szerint élni, két kulcsfogalmat kapok ebből az igéből: jótékonyság és adakozás. Ez a pontos útmutatás arra bátorít, hogy azokra a kérdésekre, amelyek ma elém kerülnek, egyértelmű választ keressek. Mert Jézus-követésünk nem szavakból áll, hanem a hétköznapokban is meglátszódó, a szürkeségből kiragyogó életmódból.

Ábrahám reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz. Róm 4,18 (4Móz 23,19b; 5Móz 24,/10–15/17–22; Mt 14,13–21) Milyenek ma a kilátásaid? Vagy inkább azt kérdezem: mit ígért Isten? Mert a kilátásaim bizonytalanok, talán egyáltalán nincsenek is. Isten azon ígérete azonban bizonyos, hogy akik őt szeretik, azoknak minden javukra van. Ezért azzal a reménységgel kezdem és azzal a bizonyossággal fejezem be ezt a napot, hogy Isten jóakarata teljesül ma is rajtam és bennem. Akkor is, ha nem látok még belőle semmit.

A békesség Istene, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte. Zsid 13,20–21 (Jer 31,31; ApCsel 4,32–37; Mt 14,22–36) A jó akadálya a bennünk élő félelem, melynek legmélyebb gyökere az elmúlástól való rettegés. A mennyei Atya, aki feltámasztotta Jézust a halálból, megszabadított bennünket minden félelemtől. A feltámadott Jézus mondta: „Nekem adatott minden hatalom…”; „…és, íme, én veletek vagyok…” (Mt 28,18.20) A feltámadott Jézusra tekintve válunk szabaddá a jóra, hogy megcselekedjük „ezeket eggyel a legkisebbek közül” (Mt 25,45).

Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Lk 15,18 (Zsolt 103,2–3; Mt 26,47–50/55–56/; Mt 15,1–20) Csalódtam magamban. Megint nem sikerült úgy viselkednem, ahogyan szerettem volna. Megfogalmazott céljaim szertefoszlottak. Egyetlen mondat maradt: „Atyám, vétkeztem…” Milyen jó, hogy a kisebbik Fiú útra kelt, elindult az atyai házból, magára vette a távolban élők összes bűnét – az enyémet is –, és helyettük, értük – értem is – kimondta ezt a mondatot! Az ő megszaggatott köpenyébe rejtve engem is, mint gyermeket, hazavitt és befogadtak az Atya gazdag otthonába.

Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták. Zsid 10,24–25 (Zsolt 48,10; Júd 1–2.20–25; Mt 15,21–28) A gyülekezet. Néha nagyon nehéz felismerni, átélni, hogy szükségem van rá, és rám is szüksége van a közösségnek. Akkor azonban, amikor meg tudunk nyílni egymás előtt – talán kicsiny körben, mint a tanítványok –, amikor el tudjuk mondani egymásnak saját küzdelmeinket a jóért, a kudarcainkat, bukásainkat és győzelmeinket, kitűnik, milyen ereje van a gyülekezetnek. Hiszen minden esetlensége ellenére is Krisztus teste, amelybe az Úr életadó titkait – igéjét és szentségeit, a testvéri közösséget és a keresztvállalást, a szenvedést – belerejtette.

Bencze András