Keresztutak

Lapunk szeptember 2-i számában részletesen beszámoltunk a második svéd–magyar lelkészkonferenciáról. A találkozó egyik nagy spirituális élménye volt a vadstenai zarándokközpont szolgálatának megismerése; az alábbiakban e központ tájékoztató füzetéből közlünk néhány részletet.

Jézus barátai már az egyház fennállásának legelején is elgyalogoltak szent helyekre, noha a keresztény hit Isten egész teremtését szentnek tekinti: nincs olyan hely a teremtett világon, amelyet Isten jelenléte be ne töltene, és nem történhet olyasmi, ami Isten figyelmét elkerülné. Ez azonban nem akadályozta meg az első keresztényeket abban, hogy elzarándokoljanak a mártírok sírjaihoz, hogy ott részesüljenek a kommunióban. A zarándokok éppen ott, egy-egy üldözött, megvetett, erőszak áldozatául esett keresztény férfi vagy nő sírja mellett akartak összegyűlni, hogy osztozzanak a feltámadás hitében, és a dicsérő énekek által megmutassák Isten jelenlétét.

Az első keresztényeket úgy is hívták: „az úton lévők közössége”. Ők a mennyországba vezető úton haladtak, az élet útján. Jézus barátai az egyház egész történelme során zarándokoltak, és úgy tekintettek a zarándoklatra, mint ami illusztrálja a keresztény hitet: keresztülmenni a halálon az életre. A zarándoklat eggyé tette őket Jézussal, és így vele együtt mentek tovább.

A kezdeti időkben fontos volt elzarándokolni a Szentföldre, majd ezek a zarándoklatok fokozatosan háttérbe szorultak, a 16. században a reformátorok pedig betiltották őket. A ’90-es években egyre több motiváció készteti az embereket arra, hogy zarándokútra induljanak.

A keresztény tradícióban minden keresztényt zarándoknak hívnak; számukra az egész élet a mennyország öröme felé tartó útnak számít. A zarándokmozgalmakban az igazi zarándoklat az új élet elnyerését jelentette. Miközben valaki egy bizonyos időszakban elzarándokol egyik helyről a másikra, és imádkozik, egyszerre vesz részt belső utazáson, ugyanakkor a külső világban is halad előre.

A zarándokot a következő tulajdonságok jellemzik:

A keresztségből indul, ami az élet kezdetét szimbolizálja.

A zarándok gyalogol, miközben rendszeresen imádkozik.

Csendben gyalogol, de párbeszédet is folytat vándortársaival.

Az, ahogyan a zarándok rója az útját, az egyszerűséget példázza.

A zarándoklat tiltakozás a világ javainak tisztességtelen elosztása ellen.

A zarándok mindig egy meghatározott cél – gyakran egy templom – felé halad; úti célját elérve leteszi a botját, szimbolizálva a halált, amely a feltámadáson keresztül továbbvezet az új élet felé.

Stresszel teli világunkban fontos a lassúság. Belső és külső zarándokutunkon a cipőnk Krisztus követésének a szimbóluma.

A zarándok birtokában van a szabadságnak a folyton időhiányban szenvedő világban. A vándorbot a vezetőnek, aki mutatja az utat, a szimbóluma.

A zarándok egyszerűségre törekszik egy olyan korban, amelyben a fogyasztásnak és a materializmusnak van presztízse. A sátor a szerény szükségleteket szimbolizálja.

A csend nehezen elérhető érték a zajosan nyüzsgő társadalomban. A köpeny, amely körülkeríti a zarándokot, a csend szimbóluma.

Könnyűszívűség: hagyjuk gondjainkat Istenre. A kalap a könnyűszívű élet szimbóluma.

A zarándok megosztja vándortársaival mind a testi, mind a lelki táplálékot. A batyu a zarándok egész éléskamrájának a szimbóluma.

A spiritualitás. A kereszt a zarándok identitásának jele. Annak az igénynek a szimbóluma, hogy igyekszik elmélyíteni kapcsolatát önmagával, zarándoktársaival és Istennel.

Fordította: Petri Gábor

Regionális hozzárendelés: Vadosfai Evangélikus Egyházközség