Keresztutak

Az elmúlt héten felbolydult a város. Hirtelen mindenki hinni kezdett. A Moszkva téri esőben sugárzó szemű, vagány fiúk énekelték rock and rollosan: „Kell a kegyelem, kell a szeretet…”, a Blaha Lujza téri napsütésben furcsa elektronikus zenére néma alakok pantomimoztak valamilyen vallási témában, a Westend tetejére pedig gospelkoncertek vonzottak tömegeket. A Bakáts tér eközben a városmisszió ifjúsági színterévé alakult; több evangélikus művészt és ifjúsági csoportot is felvonultatva egész nap találkozási lehetőséget nyújtott az arra járóknak.

Az Árpád hídnál kora reggel afrikai származású hölgy szállt be a metróba, városmissziós hátizsákkal, programfüzetét tanulmányozva. Ő alighanem arra a nemzetközi kongresszusra érkezett, amely szeptember 16-án, vasárnap délután kezdődött, felpezsdítve a bazilika előtti teret, ahol regisztrálni lehetett. Ugyanezen vasárnap délutánján az evangélikusok Tamás-misét tartottak a Városház téren, hogy a forgalmas útszakaszon sétálók is be-bekapcsolódhassanak a keresők istentiszteletébe, de legalábbis elámuljanak, amikor a liturgia egy pontján kétszáz sárga léggömb egyszerre száll fel az égbe, és úszik a Károly körút bérházai felett a rákötött imádságokkal.

Jó volt látni ezt a zsongást. Jó volt látni, hogy másként is megélénkül a város, és történik valami. Jó volt látni, hogy a tradicionális egyház ennyire ki tudott lépni a saját keretei közül, és újat, szokatlant tudott mutatni. A városmisszió olyan eszközökkel operált, amelyek nagy többségükben nem voltak eddig jellemzők a történelmi egyházakra – ilyesmit eddig legfeljebb a szabadkeresztényektől és az amerikaiaktól láthattunk. És most a katolikus egyház merte vállalni azt a lépést, hogy egy új eszköztárat is használjon a városmisszióban. Jó volt látni a bátorságot. Jó volt, hogy függetlenül attól, épp melyik felekezet és azon belül melyik csoport mutatta meg magát, egyszerűen csak az számított, hogy a Mester itt van, valamint hogy ezt a budapesti lakosság számára is láthatóvá tegyék.

A Bakáts téren a Kontakt elnevezésű rendezvény a brüsszeli városmisszió mintájára a teret és a templomot volt hivatva egész héten összekötni – a fotó-, illetve interaktív kiállítást, szentségimádási lehetőséget kínáló nyitott templom körül mintegy tizenhárom különböző ifjúsági csoportot, köztük az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) által szervezett Közös Pont missziót is felvonultatva. Ernyei Áron építőmérnök-hallgató, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) önkéntese, a Kontakt főszervezője missziójukról elmondta: „Kimegyünk, megmutatjuk magunkat az arra járóknak, és hagyjuk, hogy kérdezzenek. Nem erőszakoljuk rá senkire magunkat, hanem úgy szólítunk meg embereket, hogy ne érezzék kényszernek. Beszélgetni szeretnénk velük, és kíváncsiak vagyunk a véleményükre.”

A szabadtéri színpadon minden reggel vidám aerobikkal, azaz happyrobikkal kezdődött a program, utána színdarabok, énekegyüttesek következtek, zenészek, dzsessz, táncház, a végén utcabál – a szervezők szinte minden olyan stílust felvonultattak, amely egy fiatalt érdekelhet. Igyekeztek azonban, hogy a Kontakt ne csapjon át pusztán kulturális fesztiválba – arra törekedtek, hogy közben olyanok is bemenjenek a templomba, akik addig csak módjával vagy egyáltalán nem léptek be. Ezt a célt tökéletesen szolgálta az a sokdimenziós passió, amelyet az evangélikus teológiát végzett Paál Gergely rendezésében a SZÉF Alapítvány társulata adott elő szeptember 22-én délután a Bakáts téri templomban, Bach zenéjét halláskárosult művészek jelelésével, modern tánccal, film- és szövegtöredékekkel követve. Előző este az ugyancsak evangélikus ÉgÍgérő gospelkórus rázta fel a kinti színpadról a környékbelieket az ige üzenetével, Körmendy Petra egyetemi lelkész kirobbanóan energikus vezényletével.

A városmisszió százötven helyszínén sok ezer szervező közreműködésével ezerötszáz program zajlott a hét folyamán. A rendezvénysorozathoz bármely plébánia csatlakozhatott, és megmutathatta magát a világnak közelebbről, másként. A nagyobb rendezvényeken több ezer fiatal vett részt. Ernyei Áron szavaival élve azt akarták megmutatni nekik, hogy „a sztereotípiák nem igazak. Attól, hogy valaki katolikus, avagy vallásos fiatal, nem kell, hogy szemellenzős legyen. Életvidámságot próbáltunk közvetíteni feléjük, hogy lássák, mi nem a vallás rabjai vagyunk, hanem szabadok és jókedvűek ebben a keretben, semmi esetre sem azok a bigottak, akiknek gondolnak minket.”

Az elmúlt héten lezajlott, a modern technika és informatika eszközeit felhasználó, 21. századi színvonalú rendezvény véleményem szerint óriási ötlet. Hogy Budapest lakosai közül hányan kerültek ezáltal közelebb Istenhez? És hányan zárták be védekezésképp még jobban a templomokra néző ablakaikat? Mi játszódott le a szolgálattevő fiatalokban a próbatételek alatt? E sorok írója nem hivatott ezeket a kérdéseket megválaszolni. Azonban – remélhetőleg sokakkal együtt – többször volt az az érzése a városmissziós hét alatt Budapest terein áthaladva: akárhogyan is, de itt van most valaki, aki reményt és jövőt ad nekünk…

Frenyó Anna