Keresztény szemmel

Október a reformáció hónapja. Október a magyar forradalom hónapja. Természetes, hogy azok gondolkodásában, akik számára fontos mind a két világtörténelmi esemény, találkozik, összekapcsolódik, netán konfrontálódik a reformáció és a forradalom.

A kölcsönhatás a közeljövőben csak erősödni fog, hiszen tíz év múlva, 2017-ben ünnepli meg a világ a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját. Ez a tény évről évre szembesít majd a mi történelmünkkel, amelyben egyaránt meghatározó volt a reformáció, illetve a napjaink, a harmadik Magyar Köztársaság életét vezérlő ’56-os forradalom eszmeisége.

A reformáció mindig időszerű, és a folyamat, ha létezik is az ökumenizmus, ma sem nélkülözi a feszültségeket. Nemcsak arról van szó, hogy az egyház élete permanensen igényli a megújulást, hanem arról is, hogy előkerül az anyaszentegyház egységének a kérdése. A megosztottság mindig fájdalmas. 2017-ig nyilván számos tanácskozás, teológiai és egyházpolitikai vita lesz a keresztények egységéről.

Nem lehet terminológiai problémává egyszerűsíteni az egyház vagy keresztény közösség kérdését. A reformáció egyházai egyházak. A részben mindegyiküknél benne van az egész.

Történelmi tény, hogy az egyetemes keresztény egyház csak eszmeileg létezik, mindnyájan Krisztus követőinek valljuk-vallják magunkat-magukat. Ezen lehet szomorkodni, lehet akár pozitívan értékelni a folyamatot, mint a kereszténység sokszínűségének a bizonyítékát, de nem lehet egy egyházat – legyen az a római vagy a keleti ősi kereszténység letéteményese – „az egyháznak” tekinteni.

A nyugati kereszténység egysége élő reménység. De sok türelmet, szeretetet, tudományos munkát igényel. Illúzió lenne ezt a célt az ötszázadik évfordulóra kitűzni, de hiba lenne a jubileumot nem felhasználni arra, hogy megalapozzuk a távlati esélyeket. Ami kétségkívül évszázados perspektívát jelent, netán újabb ötszáz évet tesz szükségessé.

Az ökumenikus mozgalom nem lebecsülhető érzelmi, hangulati elemei, a testvéri közösség megélése jelentős gesztus értékűek, ezek erősítése hatékony hátteret nyújthat az egységet munkáló teológiai és politikai törekvéseknek, tevékenységeknek. Az ökumenikus mozgalom nagy érdeme, hogy jelentősen mérsékelte a keresztény egyházak közötti feszültségeket, kifejezte sok hívő és lelkipásztor vágyát, de azt is nyilvánvalóvá tette, hogy ez az út önmagában nem vezet el a strukturális egységig. Talán nem is ez volt a célja.

Új filozófiára, új gondolkodásra van szükség. Ezt kívánja a globalizáció folyamata is, amelyben a világvallások között merül fel az együttélés igénye, nem csak azokon belül. És túl az elvi problémákon, csak hazánkat nézve, a hétköznapi szolgálat tekintetében is luxus a kereszténység, így a szolgálók megosztottsága.

Úgy látszik, az egységhez forradalomra lenne szükség. A forradalom pedig hősiességén túl fájdalmas áldozatokkal is jár. Ezért vagyunk reformpártiak, őszinte szívvel tisztelegve a forradalom hősei, áldozatai előtt, akik 1956-ban – talán a konkrét célokat is tekintve nem tudatosan, de – a vallásszabadságért is küzdöttek. És ha ma sok jogos kritika éri is az úgynevezett puha diktatúra egyházi életét, nem vitatható, hogy a forradalomnak köszönhetően lényegesen szabadabb volt 1957 és ’89 között a vallásgyakorlás, kevesebb a jogsértés, mint 1948 és ’56 között.

Tavaly ünnepeltük a forradalom ötvenedik évfordulóját. Sok minden előkerült ennek kapcsán. Lehet, hogy újabb ötven év is kevés lesz a közös gondolkodáshoz, de egy vitavonulat bizonyosan megszűnik: a nemzedékek különbözősége. Azoké, akik aktívan éltük meg a forradalmat, és azoké, akik akkor vagy később születtek.

Egy ihletett pillanatban – 1956. október 23. és november 4. között – két nagy célban megvalósult a nemzet egysége: legyen független Magyarország, és legyen vége a diktatúrának, jöjjön a szabad, többpárti demokrácia.

Az egyházak akkor együtt voltak a nemzettel, ők is igényelték a szabadságot, őket is nyomasztotta a diktatúra.

Legújabb kori történelmünk, a szabadság elmúlt tizenhét éve jól mutatja, milyen nehéz – a forradalmi célok megvalósulása után – a „hogyan?” kérdésére választ adni. Hogyan építsük fel a demokratikus, a boldog polgárok közösségét jelentő Magyarországot? És hogyan vegyenek részt ebben – egy percig sem feledve missziói küldetésüket – az egyházak?

Októberben újólag megfogalmazódnak e kérdések. Reméljük, születnek majd válaszok is.

Frenkl Róbert