Élő víz
Alagútban
Nagy élmény volt számomra gyerekkoromban, amikor Piliscsabáról Pestre utaztunk. A vonat útja a vörösvári alagúton át vezetett. A kalauz sietve ment végig a kocsikon, és minden ablakot becsukott. Azután csakhamar elérkezett a pillanat: hirtelen sötét lett, és máris bent robogtunk az alagútban. Egymást sose láttuk.
Emlékszem, hogy egy alkalommal egyik útitársunk elmagyarázta: ha váratlanul megáll a vonat az alagútban, bejön a nyitott ablakon a füst, és öt perc múlva megfulladunk. Akkor persze nem egészen értettem ezt…
Tudjuk, hogy a Biblia is beszél a „megállásról”, sőt a megállás veszélyéről is. Sodoma pusztulásának történetében az Úr Lótnak mondja: „Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz.” (1Móz 19,17; Károli-fordítás) Zsolt 1-ben pedig ezt olvassuk: „Boldog ember az, a ki (…) bűnösök útján meg nem áll…” (Károli-fordítás)
Veszedelmes lehet a „megállás”, amikor belemerülünk gyászba, kudarcba, csalódásba, egy fájó, sértő mondatba vagy a gondokba. Pál apostol arra int: semmi felől ne aggódjatok, vagyis ne merüljetek bele semmilyen aggodalmaskodásba szeretteitek vagy a holnap miatt.
Egy asszony elveszítette húszéves fiát; úgy gyászolta, hogy naponta kiment a temetőbe friss virággal, és órákig sírdogált a sír mellé csináltatott kis padon… Aki nem tud továbbmenni, hanem ápolja magában fájdalmát, keserűségét, az veszélyes úton van. Először is perben áll Istennel, vádolja Istent. De perben áll az egész világgal, elsősorban is önmagával. Ennek a vége pedig sokszor idegösszeroppanás vagy öngyilkosság.
Amikor Isten az igében arra figyelmeztet, hogy vessük minden gondunkat őreá, ezzel minket akar megóvni, mert jól tudja, hogy a mi erőnk kevés a terhek elhordozásához és ahhoz is, hogy túllépjünk rajtuk. A gondokat, bajokat, csalódásokat éppen azért adja Isten, hogy megérezzük erőtlenségünket, ne mi akarjuk őket megoldani, hanem gyermeki bizalommal kapaszkodjunk az ő erejébe. És akkor naponta boldogan megtapasztalhatjuk, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13).
Gáncs Aladár