Evangélikusok

Ezekben a napokban nem volt könnyű eldöntenem, hogy miről ne írjak az éppen esedékes Égtájolóban, mert legalább három időszerű téma kínálkozott. Az ’56-os forradalom éppen csak mögöttünk lévő 51. évfordulója és a reformáció előttünk álló emlékünnepe egyaránt fontos alkalmat kínált volna.

Ahogy látják a kedves Olvasók, én azonban a harmadik lehetőséget választottam. Ugyanis éppen ezen a hétvégén ünnepeljük soproni líceumunk fennállásának 450. évfordulóját. Idézzük fel röviden a kezdeteket!

Azzal kell kezdenünk, hogy a líceumnak, illetve jogelődjének a létrejötte elválaszthatatlan a reformáció hatásától, amely Sopronban már az 1520-as évek elején megjelent. Egészen bizonyos, hogy ezt nemcsak a város földrajzi fekvése, hanem főként az tette lehetővé, hogy már a reformációt megelőző évtizedektől kezdődően számos soproni ifjú indult külföldi egyetemekre. Így széles látókörű, európai tájékozódású polgárai is voltak a városnak. Már a 16. század közepén evangélikusok voltak a városi tanács tagjai.

Ennek alapján szinte magától értődőnek tarthatjuk, hogy a korábbi plébániai iskola 1553 után az evangélikus városvezetés felügyelete alatt állott. De 1557-ben felépült az új latin iskola is, mégpedig az akkori polgármester, Hummel Kristóf támogatásával. Sopron iskolát alapító polgárai mellett nem álltak főúri patrónusok. Mivel a polgárok átérezték a lelkészek, tanítók és a várost vezető testületek tagjainak képzéséért hordozott felelősségüket, főúri támogatók nélkül is gondoskodtak róla, hogy legyen iskolájuk. Ez a Hummel polgármester alapította iskola a líceum jogelődje. Több érdekességnél, hogy Sopronban előbb alapítottak iskolát, és csak néhány évvel később, 1565-ben alakult meg hivatalosan az evangélikus gyülekezet.

Habent sua fata etiam scholae – azaz: Az iskoláknak is megvan a maguk sorsa. (És nem csak a könyveknek, ahogy a régi mondás eredetileg szól.) Ezt ősi soproni iskolánk históriája is igazolja. A történelmi események befolyásolták életét, létét. Az ellenreformáció megakasztotta néhány évtizedes töretlen fejlődését, békés életét. Az evangélikus iskolamestereknek el kellett hagyniuk az intézményt, és csak hosszabb idő után térhettek vissza. Ebből az időszakból mindenképpen meg kell említenünk a híres soproni polgármester, Lackner Kristóf (1571–1631) elévülhetetlen érdemeit. Gimnáziummá fejlesztette az iskolát, és számos neves tanárt hívott s nyert meg Sopron iskolaügye számára.

Az elmúlt évszázadok folyamán sok híressé lett tanítvány hagyta el a szeretett alma mater padjait. Tudósok, irodalmárok, püspökök kapták itt az életre szóló hatásokat. De azokról is elmondhatjuk, akik nem lettek híres emberekké, hogy nemcsak kiművelt emberfők, hanem egyházukhoz ragaszkodó hűséges evangélikusok és hazájukat szerető igaz magyarok lettek. Talán nincs is olyan pontos statisztika, amely ki tudná mutatni, hogy a négyszázötven esztendő alatt hány licista diák indult aztán a lelkészi szolgálat felé, hiszen a Berzsenyit „felfedező” Kis János, majd később Kapi Béla püspökökön kívül nagyon sok lelkészünk útja vezetett a líceumi iskolapadból a teológia felé. Istennek köszönjük meg ezt, és neki adunk hálát, hogy egyházat és nemzetet megtartó szeretetének műhelyévé tette ezt a legrégibb iskolánkat is.

1948-ban az államosítással a líceum sorsa is megpecsételődött. Bár a hűséges tanáregyéniségek még egy darabig őrizték a lángot, de aztán csak az öregdiákok szíve mélyén szunnyadt a parázs a hamu alatt. Amikor azután a diktatúra váratlanul véget ért, és 1991-ben dr. Lampérth Gyula igazgató irányítása alatt újra evangélikus iskolává lett a Berzsenyi Dániel Gimnázium, sokan érezték úgy, hogy csoda történt. Nagy szeretettel kívánjuk, legyen iskolánk méltó mai korunkban is az évszázadok örökségéhez, hogy betölthesse azt a küldetését, amelyet nem jól megfogalmazott pedagógiai program, hanem maga az Úristen bíz rá. Ezzel a jó reménységgel kérjük Isten áldását a ma Tölli Balázs igazgató vezetése alatt álló líceumra, minden tanulójára és pedagógusára!

Ezen a hétvégén gazdag programsorozattal ünnepel a líceum és az ünnepi alkalmakra meghívottak serege. Hiszem, hogy ebben az örömben és hálaadásban egész egyházunk is osztozik. Most csak egyet említek a sok ünnepi esemény közül: a négyszázötven évre utalva négyszázötven perc imádságra – hálaadásra és könyörgésre – hívnak a szervezők. Október 25-én, csütörtökön imaházzá lesz az iskola díszterme, ahol hét és fél órán keresztül hangzanak majd az imádságok a líceumért, a diákokért és öregdiákokért, a tanárokért és a munkatársakért, a vezetőségért, a kollégiumért és a közösségekért; evangélikus intézményeinkért, az egyházi oktatásért, a szülőkért és családokért; hazánkért, Európáért, földünkért és természeti környezetünkért.

Kérem kedves Olvasóinkat, kapcsolódjunk be mi is! És ha csak most ezekből a sorokból értesülnek is erről a fontos eseményről, akkor sincs semmi akadálya annak, hogy részesei legyenek a jelenlévőket és távollévőket összekapcsoló imaközösségnek.

Isten éltesse a négyszázötven éves líceumot – ad multos annos!

Ittzés János püspök, Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület